A Magyar Telekom elmúlt időszakát a koncentráció jellemezte (a T-Mobile Magyarország tavaly márciusi beolvasztása, idén októberben a T-Online hozzáférési üzletágának és az Emitelnek az anyavállalatba történt integrálása), s ennek következtében – mint a vállalat mai közleménye hírül adja – ésszerű lépésnek tartják a párhuzamos tevékenységek megszüntetését, valamint a folyamatok és a csoport működési struktúrájának egyszerűsítését. Ennek érdekében a vállalat vezetése megkezdte az érdekképviseletekkel a tárgyalásokat, s ma megállapodtak.
A közlemény szerint a létszámleépítés várhatóan 15 százalékkal csökkenti a csoport összlétszámát 2008. év végére a 2007. június végi állapothoz képest. Az elbocsátások jelentős része 2007 utolsó munkanapjával valósul meg, így a csoportlétszámra gyakorolt hatása 2008 első negyedévében jelentkezik majd.
A mai döntésnek megfelelően a csoportszintű létszámleépítés a végkielégítések miatt várhatóan további 24 milliárd forintba kerül a cégnek a negyedik negyedévben (2007 első félévében 7,3 milliárd forint volt a létszámleépítéssel kapcsolatos költség és elhatárolás). A vezetők szerint az idén már korábban végrehajtott elbocsátások és a most elhatározott létszám-leépítési megállapodás éves szinten várhatóan 13 milliárd forint megtakarítást eredményez a csoportszintű személyi jellegű ráfordításokban. Az érdekképviseletekkel kötött megegyezés tartalmazza az anyavállalat állományban maradó munkatársainak 2008 márciusában esedékes 5,5 százalékos bérfejlesztését is. Mindezek következtében a csoportszintű, működési tevékenységekhez kötődő személyi jellegű ráfordítások mértéke várhatóan 5 százalékkal csökken jövőre.
15 százalékos elbocsátással takarékoskodik a Magyar Telekom
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: IT café
- Kapcsolódó cégek:
- Magyar Telekom Nyrt.
Azóta történt
-
Budapesti egyetemisták pályázhatnak a T-Mobile új versenyén
Mobil szélessáv pályázatot hirdet a T-Mobile három budapesti egyetem hallgatói számára.
Távközlés 1
-
Sorozatos elbocsátások az IT-iparban is
A Cnet már külön oldalt is nyitott a leépítések nyomon követésére.
Mérleg 1
Előzmények
-
Két százalékkal többen vagyunk széles sávon
Júniusban és a júliusban azonos volt a bővülés mértéke.
Távközlés 1
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
- BestBuy topik
- Napelem
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Assetto Corsa Competizione
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Kerékpárosok, bringások ide!
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- Elektromos rásegítésű kerékpárok
- 3 milliméterrel szélesebb lehet a Galaxy Z Fold 6 kijelzője
- Mobil flották
- További aktív témák...