Közel duplájára nőtt a 4iG nyeresége tavaly

Az előzetes várakozásokkal összhangban az informatika mellett nőtt a vállalat távközlési szegmensből származó árbevétele, a szektorra jellemző magas jövedelmezőség az eredményekben is tükröződik.

A vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) oldalán tette közzé 2021. negyedik negyedéves gyorsjelentését, mely egyben a tavalyi üzleti év értékelése is.

Mint írják, a nagyvállalat távközlési piacra lépése megváltoztatta a vállalatcsoport portfólióját és többek között a telekommunikációs leányvállalatoknak köszönhetően jelentősen javultak a társaság pénzügyi mutatói. A vállalatcsoport struktúraváltása miatt a negyedik negyedéves eredményadatok nem teljesen összehasonlíthatók az egy évvel korábbiakkal. A 4iG leányvállalatainak teljesítménye jelentős mértékben támogatta a 4iG Nyrt. konszolidált eredményének kiemelkedően gyors növekedését: a 4iG konszolidált értékesítési árbevételéhez mintegy 21 milliárd forinttal járultak hozzá, EBITDA-ját pedig 6,8 milliárd forinttal növelték.

4iG
[+]

A tavalyi negyedik negyedévben 40 milliárd forint nettó értékesítési árbevételt ért el a 4iG, így a 2021-es bevétel 93 milliárd forintot tett ki, amely 62,3 százalékkal haladta meg a 2020-as eredményt. Az EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) a 2020-as 5 milliárd forintról 125,1 százalékkal, 11,4 milliárd forintra nőtt. A 4iG EBITDA-marzsa 8,8 százalékról 12,2 százalékra emelkedett tavaly, amely elsősorban a távközlési expanziónak köszönhető, a telekommunikációs szektor jövedelmezősége ugyanis jellemzően magasabb, mint az IT szegmensé. A 4iG tőzsdei mutatói is kedvezően alakultak 2021-ben, a részvények átlagára 54,2 százalékkal, 853 forintra emelkedett, míg a piaci kapitalizáció (a vállalat piac által meghatározott értéke) 47,4 százalékkal haladta meg tavaly az egy évvel korábbit, ami 2021 végén 88,1 milliárd forintot tett ki. Az egy részvényre jutó eredmény (EPS) 74,9 százalékkal, 66 forintra emelkedett.

Ugyancsak tegnap jelentette be a vállalat, hogy 4iG Albánia Kft. néven új leányvállalatot alapítottak.

Azóta történt

Előzmények