A 4iG Nyrt. a Budapest Értéktőzsde (BÉT) honlapján jelentette be, hogy a Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. (DKÜ) a 4iG által vezetett konzorcium ajánlatát nyertes ajánlatként hirdette ki.
A keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárása 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó szervezetek (elnagyolva: az állami és közigazgatási szféra egésze) SAP szoftverlicenceinek megújítására, bővítésére, kiegészítése és kapcsolódó terméktámogatási szolgáltatások teljesítésére vonatkozott (e kormányrendelet szerint egyébként a kormány bizonyos feltételekkel könnyített, mentesített közbeszerzési eljárást írhat elő).
Az eljárásban három különböző közös ajánlattevői konzorciumot hirdetett ki nyertesként a DKÜ, amelyből az egyik a 4iG vezette közös ajánlattevői konzorcium.
A keretmegállapodás keretösszege nettó 14 milliárd 800 millió forint.
Mint a közleményben írják, a keretmegállapodás nem biztosít automatikus megrendeléseket: az intézményi igények alapján az egyes konkrét beszerzések újra versenyeztetésre kerülnek a keretmegállapodásban résztvevő konzorciumok között.
A keretmegállapodás időtartama a hatálybalépésétől számított 24 hónap, de legfeljebb a keretösszeg kimerüléséig tartó időtartam. A keretmegállapodás időbeli hatálya a DKÜ erre vonatkozó döntése alapján egy alkalommal legfeljebb 6 hónappal hosszabbítható.