A brit kormány megbízásából egy tudóscsoport vizsgálta hat éven keresztül a mobiltelefonok esetleges káros egészségügyi hatásait, s a ma közzétett jelentés szerint annyit biztosan kijelenthetnek, hogy rövid távú egészségkárosodásokat nem tudnak kimutatni.
A mobiltelefonokkal szembeni aggályok gyakorlatilag folyamatosan terítéken vannak: okoz-e agykárosodást, segíti-e a rák kifejlődését, veszélyes-e a gyerekekre. Ezen aggodalmak miatt indította el a brit kormányzat hat évvel ezelőtt azt a kutatást, melynek során nagyhírű tudóscsoportokat kértek fel a lehetséges veszélyek feltárására.
A kutatás vezetője, Lawrie Challis, a Nottingham Egyetem professzora elmondta, hogy a körülbelül 18 millió dollárba kerülő projekt (Mobile Telecommunications and Health Research – MTHR) során nem találtak ugyan olyan jelet, amely a mobiltelefon veszélyességére utalt volna, ám – a technológia fiatalságából eredően – egyetlen résztvevő sem használt 10 évnél régebben mobilt, ezért bizonyosan nem tudják kijelenteni, hogy ez az eszköz nem okoz például tumort, mivel e betegség kifejlődésének ideje is körülbelül egy évtized, vagy még hosszabb idő. Challis megjegyezte azt is, hogy gyerekeket – erkölcsi okokból – nem vizsgáltak, tehát arról sem lehet biztosan nyilatkozni, hogy a gyerekeket az esetleges hatások fokozottabban érintik-e, ám mivel ezt kardinális kérdésnek tartják, már folyamatban van egy második MTHR projekt beindítása, melynek során 200 ezer embert vizsgálnak meg Nagy-Britanniában, Dániában, Finnországban és Svédországban. A professzor elmondta azt is, hogy neki személy szerint vannak fenntartásai, ezért azt javasolja a szülőknek, hogy korlátozzák a minimálisra gyermekeik mobilhasználatát.
Az esetleges manipulált eredmények vádjára Challis azt válaszolta, hogy a kutatást támogató telekommunikációs cégeknek nem volt semmilyen beleszólásuk a vizsgálatba: „csak a csekket írták alá” – fogalmazott.
A brit kormányzat hatéves vizsgálata szerint nem káros a mobiltelefon
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: IT.news
Azóta történt
-
Agyserkentő szoftverek a brit piacon
Játékos feladatokkal növelhető az egyes agyi területek teljesítőképessége.
Tech 1
-
Miss America csütörtökön indítja útjára saját böngészőjét
Az új vállalkozás az internetező gyerekek védelmét – és a szülők megnyugtatását – kívánja elérni.
Szoftver 0
Előzmények
-
Szombaton rajtol a Mobilshow
Négy napon át a legújabb info- és mobiltechnológiai fejlesztéseké a főszerep.
Távközlés 0
-
Mobilon jelentheti be a mérőórák állását
Az Égáz-Dégáz Zrt. a Hedz Magyarország Kft. mobiltelefonos integrált ügyfélszolgálati és számlafizetési megoldását vezeti be.
Tech 0
-
Tankkal állt bosszút a mobilszolgáltatókon
A mobilok sugárzása támadta meg az ausztrál férfi agyát.
Távközlés 66
-
A HP új mobilos szolgáltatása: milyen sminket tegyek fel?
Elemzők kiváló ötletnek tartják az internetes szépségszalont.
Tech 0
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen