A chiptervezés lehetőségétől is elvágják a Huawei-t?

Nem lazul a kötél a Huawei nyaka körül, amely céget az Egyesült Államok nemzetbiztonsági kockázatnak minősített, így számos partner befagyasztotta a partnerkapcsolatokat, és hiába kaptak három hónapos türelmi időt, az ARM is bejelentette a licencelés felfüggesztését. Valószínűleg nem sokan gondolták volna, hogy ennél jöhet rosszabb is, pedig bizony van még mit elvenni az érintett vállalattól.

A Huawei HiSilicon divíziója a chipek tervezését a Synapse dizájneszközeivel végezte, ami nyilván logikus választás, hiszen az ARM is leginkább ezeket támogatja. A Nikkei értesülései szerint azonban a Synapse – az Egyesült Államok rendeletét kiértékelve – megszünteti frissítések, illetve az új IP-k biztosítását a kínai partnerük számára.

A Huawei számára ez az eddigi legnagyobb csapás, ugyanis a Synapse megoldásai nélkül nem tudnak majd lapkákat tervezni. Opció lehetne átállni a Cadence eszközeire, amelyet szintén licencelnek, de utóbbi vállalat is az Egyesült Államokban van bejegyezve, tehát valószínűleg ugyanúgy elvágják majd a technológiáktól a partvonalra kényszerített kínai céget.

Mivel az iparágon belül csak a Synapse és a Cadence biztosít kifejezetten bonyolult lapkák tervezéséhez szükséges dizájneszközöket, a Huawei gyakorlatilag egy darabig nem tud majd korszerű rendszerchipet fejleszteni, még akkor sem, ha az ARM IP-it lecserélik egy nyílt megoldásra. Persze a Synapse és a Cadence megkerülhető, hiszen nem muszáj automatikus tervezőkönyvtárakra építeni, ugyanakkor ma már többmilliárd tranzisztorból állnak a modern lapkák, ezek kézzel történő letervezése egyrészt megdrágítaná a projekteket, másrészt lényegesen több idő kellene az egyes fejlesztések kiadásához, a potenciális hibákról már nem is beszélve, amelyeket szintén jóval nehezebb manuális tervezés mellett szűrni.

A Huawei számára az egyik lehetséges opció a Synapse és a Cadence dizájneszközeinek az ellopása, hiszen alapvetően szoftverekről van szó, és bizonyos kalózverziók tényleg elérhetők az internet mélyebb bugyraiban. A probléma itt az, hogy az egész gyártási folyamat eléggé komplex, és a tervezést a konkrét gyártással tökéletesen össze kell hangolni, ami nyilván nem probléma akkor, ha a szoftverek megfelelő verzióit és azok frissítéseit eléri a dizájnt tervező cég, illetve a bérgyártó. Nem licencelt szoftverek mellett viszont abszolút nincs garancia arra, hogy a gyártópartnernek leadott chipdizájn működni fog, illetve egyáltalán tömeges szinten gyártható-e. Emiatt a Huawei helyzete jelen formában eléggé kilátástalan.

Azóta történt