Kimagaslóan sikeres üzleti évet zárt a Dataplex Kft., amely indokolttá teszi adatközponti létesítményének és portfoliójának bővítését egyaránt. A vállalat 2006-ban realizált, tisztán az infokommunikációs infrastruktúra szolgáltatásokból elért 1,9 milliárd forintos nettó értékesítési árbevétele 80 százalékkal haladja meg a szintén kimagasló 2005-ös forgalmat. A 2006-os év végére a bruttó 8800 négyzetméter alapterületű, nagy biztonságú létesítmény 98 százalékos kihasználtsággal működött, ami jól tükrözi a vállalat és egyben a hazai infokommunikációs infrastruktúra piac rendkívüli fejlődését – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyen Szabó Gábor, a kft. ügyvezető igazgatója bejelentette a társaság 2009-ig szóló regionális expanziós terveit.
A vállalat mai közleménye szerint a Dataplex Infokommunikációs Infrastruktúra Szolgáltató és Ingatlanhasznosító Kft. lendületes növekedése töretlenül folytatódott az után is, hogy a Magyar Telekom Csoport 2005. december 12-én megvásárolta a vállalatot. A Dataplex Kft. az akvizíciót követően is szolgáltató-független, önálló jogi személyként folytatta a működését – hangsúlyozta Szabó Gábor.
A vezetők ismertetője szerint a vállalat EBITDA eredménye – mintegy 150 százalékos növekedést produkálva – meghaladta a 460 millió forintot, szemben az egy évvel korábbi 185 millió forinttal. A létesítmény szolgáltató-függetlenségének megőrzése érdekében 2006-ban a vállalat elsősorban nemzetközi telekomcégekkel bővítette szerződött sávszélesség (carrier) partnereinek számát, amely mára meghaladja a húszat. A Dataplex 2006 őszén immár második alkalommal került fel a Deloitte által a leggyorsabban fejlődő technológiai vállalatokról összeállított 50-es lista (Technology Fast 50), Rising Stars kategóriájának dobogósai közé. A Dataplex Kft. 2006 végén felvásárolta a T-Online tulajdonában lévő Adatpark üzletágat. Ezzel a lépéssel a cég mind vertikálisan, mind horizontálisan teljessé tette adatközponti portfolióját, hiszen ezentúl a nagyvállalati megoldások mellett akár szerverszintű szolgáltatásokat is kínálhat kis- és nagyvállalati ügyfeleinek egyaránt, két, egymástól független telephelyen.
Szabó Gábor a Dataplex jövőbeli stratégiájával kapcsolatban beszámolt a vállalat nagyszabású, több milliárdos nagyságrendű fejlesztési terveiről. Mivel a meglévő adatközpont kihasználtsága elérte a 98 százalékot, a tulajdonosi testület döntött egy újabb, 5600 négyzetméteres bruttó alapterületű létesítmény megépítéséről. Az új épület minden paramétere eleget tesz majd a legmodernebb technológiai követelményeknek és a környezettudatos gondolkodás fejlesztés minden elvárásának.
Az új technológiai trendeknek megfelelően az energiasűrűséget az új létesítményben a négyszeresére növelik, így az ELMŰ felé támasztott összes betáplálási igény 15 MW-tal emelkedik, s a teljes áramellátási kapacitás megfelel majd egy 80 000 ezer lakosú város – mint például Szolnok vagy Szombathely – energiaszükségletének. A tervezésnél nagy jelentőségűnek számítanak a környezetvédelmi szempontok, s ezeknek jegyében például az 1kW-nyi betáplálási IT-energiára fordított hűtési energiát közel a felére csökkentik az olyan szabadforrású hűtési energiafelhasználás lehetőségeinek kihasználásával, mint például a téli hideg időjárás. A létesítmény várhatóan 2007 végére készül el.
A jövővel kapcsolatban a vezetők elmondták, hogy Magyarországon a vállalatok jelenleg szervereik 25 százalékát helyezik el a zavarmentes, folyamatos működést garantáló adatközpontokban, míg az Európai Unió államaiban ez az arány meghaladja a 70 százalékot. A magyar piacban még meglévő növekedési potenciált azonban jelentősen meghaladja a szolgáltatás iránt az unió új tagállamaiban fellépő kereslet. Regionális piaci jelenlétének megalapozása a Dataplex számára lehetőséget kínál arra, hogy 2009-re kiépítse kolokációs és hosztingszolgáltatásainak nemzetközi hídfőállásait. Mindezekre tekintettel a cégcsoport a Dataplextől a 2007-es évben is az értékesítési árbevétel kétszámjegyű növekedését és az EBIDTA további 80%-os emelkedését várja.
A Dataplex növekszik és sikert sikerre halmoz
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- Dataplex Kft.
Azóta történt
-
Nagyobb postafiókot kaptak a T-Online-ügyfelek
50-100 megabyte-ról két gigára nő a levelek tárolására rendelkezésre álló tárhely.
Távközlés 1
-
Ezerszázalékos növekedés még kevés a top 500 élmezőnyéhez
Nyolc magyar cég a leggyorsabban fejlődők 500-as mezőnyében.
Mérleg 0
-
Európa ötödik legnagyobb adatközpontja épül a Dataplex égisze alatt
Elindult a több mint 4 milliárd forintos beruházás, mely Európa egyik legnagyobb adatközpontját hozza majd létre.
Rövid 0
Előzmények
-
Szuperroutert állított üzembe a T-Online
A Cisco által gyártott CRS-1 útválasztó tartja a világ legnagyobb kapacitású útválasztójának járó Guinness-rekordot.
Távközlés 3
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest