Bár a népszerű Firefox böngésző nyílt forrású, mivel a szoftver neve és logója védjegyoltalmat élvez, felhasználásának, módosításának és terjesztésének feltételei szigorúbbak. Emiatt keveredett vitába egymással a Debian Linux-disztribúció és a programot fejlesztő Mozilla Corporation. A felek több hónapnyi birkózás után sem tudtak kiegyezni egymással, ezért a Debianban és az arra épülő disztribúciókban – mint amilyen a rendkívül népszerű Ubuntu is – más néven lesz majd elérhető a böngésző.
A Firefox régóta megtalálható ezekben a Linux-csomagokban is, de mivel a Debian szigorúan értelmezi a szabad szoftver fogalmát, a program logóját – amely e szerint az interpretáció szerint nem használható fel szabadon – mellőzték. A Mozilla szerint azonban a név használata a logó nélkül megsérti a cég védjegyekre vonatkozó szabályzatát. Szintén szabályellenes, hogy a Debian úgy ad ki patcheket a böngészőhöz, hogy azokat előbb nem ellenőrizteti a Mozillával.
Amint a Debiannak küldött levelükben figyelmeztettek: „A dolog úgy működik, hogy az eredeti forráskódtól eltérő patcheket jóvá kell hagyatni ahhoz, hogy használhassátok a védjegyet... Ha használni fogjátok a Firefox nevet, használnotok kell a márkajelzés másik részét is. Nincs lehetőségetek dönteni arról, hogy melyiket akarjátok. Vagy együtt használjátok a védjegyezett logót és a nevet, vagy sehogy.”
Eric Dorland debianos fejlesztő az Internetnews.com-nak elmondta, hogy – mivel erre lehetőség van – inkább át fogják nevezni a böngészőt, mint hogy a védett logót is beépítsék a disztribúcióba. A keresztelőre már a jövő héten sor kerülhet. Azért a nagy sietség, mert a Debian még az év vége előtt ki akarja adni az Etch kódnéven készülő disztribúciót, amely a 2005 júniusi Sarge óta az első jelentős kiadás, addig pedig el kell készülni a Firefox-másolattal is.
Azt egyelőre nem tudni, hogy milyen néven szerepel majd a böngésző az új Debianban. A fórumozók persze – akárcsak nálunk az internetezők az M0-s északi hídjának névadó szavazásán – segítenek az ötletelésben, felmerült többek között az Iceweasel (jégmenyét), a kétértelmű Hotbeaver (forró hód, illetve dögös bula) és a Hotdog is.
A Debian átnevezi a Firefoxot
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- Mozilla
Azóta történt
-
Kritikus hibát találtak a Firefoxban
A Mozilla Corporation még vizsgálja, hogy valós-e a veszély. Ha igen, nem lesz egyszerű a javítás.
Biztonság 29
-
Visszatáncoltak a Firefox-hackerek
Hazudtak az előadásukban a kritikus sebezhetőség felfedezésével hencegő fiatalok.
Biztonság 15
-
Letölthető a Firefox 2.0 RC2
Péntek óta elérhető a Firefox 2.0-ás böngészőjének kiadásra jelölt második változata.
Szoftver 0
-
Az Internet Explorer beelőzi a Firefoxot
A Microsoft várhatóan előbb dobja piacra böngészője legújabb változatát, mint a késésben lévő Mozilla.
Szoftver 33
Előzmények
-
Letölthető a Firefox 2.0 kiadásra jelölt változata
A böngésző tesztelésén gőzerővel dolgozó fejlesztők szerint a Firefox 2.0 nagyságrendekkel jobb az 1.5-ös változatnál.
Szoftver 17
-
Biztonságos böngésző nem létezik
A Firefoxban találták a legtöbb hibát, de ezeket hamar befoltozzák. A támadók kedvence továbbra is az Internet Explorer.
Biztonság 6
-
Vesszen az Internet Explorer!
A Google és a Mozilla reklámkampányáról vagy valóban néhány user magánakciójáról van szó?
Közösségi média 83
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest