A Sony bejelentette, hogy nem vonul ki az akkumulátorbizniszből az általa gyártott lítiumion áramforrások tömeges visszahívása miatt. „Az akkuüzletág nagyon fontos számunkra. Sem megszüntetni, sem megnyirbálni nem akarjuk” – mondta egy tegnapi sajtótájékoztatón Jutaka Nakagava, a vállalat elnökhelyettese.
Amint az ismert, az elmúlt három hónapban – néhány látványos, nagy sajtónyilvánosságot kapott laptoprobbanásos eset után – a jelentős PC-gyártók egymás után jelentették be, hogy becserélik a notebookjaiban használt Sony-akkumulátorokat, mert azok túlmelegedhetnek és ritkán meg is gyulladhatnak. A Dell, az Apple, az IBM-Lenovo, a Toshiba, a Fujitsu Siemens, a Panasonic és végül, de nem utolsósorban a Sony egyes hordozható számítógépeit érintő visszahívási akcióban 9,6 millió akkut cserélnek le világszerte. „Szeretném megragadni az alkalmat, hogy bocsánatot kérjek azért, mert miattunk kétségek támadtak a lítiumion akkumulátorok biztonságosságát illetően” – idézi Nakagavát a sajtótájékoztatóról beszámoló Reuters.
A cégvezető azt is elmondta, hogy a vállalat gyártókapacitása nem elegendő a cserealkatrészek és a normál üzletmenetben megrendelt akkumulátorok egyidejű előállítására, ezért előfordulhat, hogy egyes partnerek más gyártóktól fogják beszerezni a csereakkuk egy részét. Ez akár azt is jelentheti, hogy hosszú távon is erősebben támaszkodnak más gyártókra, hogy csökkentsék a függésüket a Sonytól. „Ez egy igen valószínű forgatókönyv” – volt kénytelen elismerni Nakagava.
A Sony nem hozza nyilvánosságra az üzletág önálló eredményeit, de a Morgan Stanley becslése szerint az idei pénzügyi évben a divízió 180 milliárd jenes (1,5 milliárd dolláros) forgalmat generál, a vállalat teljes árbevételének 2 százalékát. Piaci jelentések szerint a Sony a szintén japán Sanyo után a világ második legnagyobb lítiumionakkumulátor-gyártója. A vállalat 51 milliárd jent különített el a visszahívás költségeinek fedezésére, és többek között erre – valamint a PlayStation-üzletág növekvő veszteségeire – hivatkozva nyirbálta meg 62 százalékkal az idei éves profit-előrejelzést.
A fiaskó ellenére sem száll ki az akkubizniszből a Sony
- Írta: Barna József
- Forrás: Reuters
- Kapcsolódó cégek:
- Sony
Azóta történt
-
Az akkubalhé nem ártott a notebookoknak
A vásárlók egy része viszont inkább másik gyártó termékeit venné.
Mérleg 0
-
Olcsón megúszta a Sony
A rootkites másolásvédelem összesen 5,75 millió dollárba fáj a kiadónak.
Tech 1
-
Megint tűzeset okozhat akkumulátorhiányt
Ezúttal nem egy notebook-akkumulátor gyulladt ki, hanem egy egész gyár. A kiesés felverheti az árakat, és megint a kisebb PC-gyártók húzhatják a rövidebbet.
Mérleg 0
Előzmények
-
A Sony kitiltja Európából a PlayStation 3-at
A japán vállalat határozottan fel fog lépni a szürkeimporttal próbálkozó vállalkozások ellen.
Mérleg 47
-
A HP akkui veszélytelenek
A HP és a Sony közös sajtóközleménye az akkumulátor-visszahívásokkal kapcsolatban megnyugtatja a HP notebookjait használókat.
Tech 0
-
A történet vége: A Sony az összes akkuját visszahívja
A Sony Corp. az összes, notebookok számára gyártott lítiumion akkuját visszahívja.
Mérleg 4
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
- Anyagi katasztrófára figyelmezteti az Apple-t a brit média
- Motorola Moto G72 - a titkos favorit
- Kicsit később indul a The Rogue Prince of Persia korai hozzáférése
- Samsung Galaxy S22 Ultra - na, kinél van toll?
- Milyen légkondit a lakásba?
- Győr és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Mobil flották
- Formula-1
- Lalikiraly: MSI Cyborg 15 - Tényleg Kiborg.
- Milyen videókártyát?
- További aktív témák...