A Fujitsu Siemens mindenkit legyűrt a hazai PC-piacon

A Fujitsu Siemens Computers Kft. – a 2006-os naptári év első félévében elért nagymértékű növekedésének köszönhetően – a harmadik negyedévre átvette a magyar számítógéppiac vezető pozícióját, ezzel az IDC adatai szerint az összesített éves eredmények tekintetében is az első helyen végzett. Poros Gábor, a cég magyarországi leányvállalatának ügyvezető igazgatója az eredményeket értékelő sajtótájékoztatón ma elmondta: „Rendkívüli erőfeszítéseink és termékstratégiánk helyességét igazolja, hogy vállalatunk 2006-ban a magyar piac növekedési ütemét csaknem négyszeresen meghaladó mértékben növekedett, és ezzel megfordította a piaci ranglétra legfelső két fokán egy évvel ezelőtt még fennállt helyzetet.”

A Fujitsu Siemens Computers Kft. 2006-ban összesen 81 százalékkal több számítástechnikai eszközt értékesített a hazai piacon, mint a megelőző évben, értékesítési árbevétele pedig 47 százalékkal haladta meg a 2005-ös eredményt. A cégre jellemző rendkívüli növekedés a harmadik negyedévben elért 20,8 százalékos részesedéssel – valamennyi termékszegmenst (asztali és hordozható számítógépek, illetve az x86-os szerverek) figyelembe véve – a piacvezetői pozíció megszerzését eredményezte a hazai piacon. Ezzel az eredménnyel az év összesített eladásai 17,8 százalékos piaci részesedést mutatnak, ami a 2005-ös év eredményeivel összevetve a második pozícióból az első helyre történő előrelépést jelenti.

A Fujitsu Siemens Computers Kft. legnagyobb arányban a noteszgépek területén fokozta értékesítését, ami az előző év hasonló időszakához képest 110 százalékos növekedést jelent. Az IDC kimutatása alapján 2006-ban minden negyedik Magyarországon vásárolt noteszgép Fujitsu Siemens márkájú volt, melyek közül a legsikeresebbek a konzumer szegmensben értékesített AMILO, illetve AMILO Pro modellek lettek.

A nemzetközi trendnek megfelelően a magyar piac egészére jellemző, hogy a teljes noteszgép-értékesítés összesen több mint 55 százalékkal emelkedett, míg a desktopok értékesítésének mértéke – folyamatos csökkenéssel – mindössze 4,2 százalékos emelkedést mutat. A német gyökerekkel rendelkező vállalat eladásainak növekedése ez utóbbi területen elérte a teljes piaci növekedés tízszeresét.

Poros Gábor az eredmények és a jövőbeli tervek kapcsán elmondta, hogy a 2007-es naptári évre a hazai vállalat elsődleges célkitűzése a megszerzett piaci pozíciójának megőrzése, illetve (elsősorban a szerver- és tárolórendszerek területén) még további erősítése. Hozzátette, hogy az idei évben a Fujitsu Siemens Computers továbbra is olyan kiemelt trendekre és igényekre fókuszál, mint amilyen például a felhasználói mobilitás vagy az adatközponti infrastruktúrák konszolidációja.


A LifeBook P1610: UMTS modullal is kapható

A mobil eszközökkel kapcsolatban Poros Gábor kiemelte, hogy a Fujitsu Siemens Computers jelent meg először a noteszgépek piacán integrált UMTS funkcióval rendelkező eszközökkel, melyekre a piacon a 3G adatkommunikációs szolgáltatások elterjedésével egyre nagyobb lesz a kereslet. Az ügyvezető igazgató azt is megemlítette, hogy a komplex adatközponti rendszerek területén a vállalat a virtualizációs megoldások fokozatos térnyerésére számít, amelyre válaszul a cég most már évek óta folyamatosan fejleszti és jelenti be dinamikus adatközponti megoldásait. Felhasználói célpiacok tekintetében továbbra is a kis- és középvállalati szegmensben számítanak a legdinamikusabb növekedésre.

Azóta történt

Előzmények