A Marvell felvásárolná az ARM-os szerverpiac fenegyerekét, a Caviumot

A Cavium az ARM-os szerverpiac egyik fontos szereplője, ugyanis számos megoldásuk kifejezetten sikeresnek mondható a saját kategóriáján belül. Ráadásul az év elején a cég tulajdonába kerül a Broadcom Vulcan IP-je, amivel most még nem tudnak mit kezdeni, de a jövőben érkező termékek szempontjából számítani fog.

A Marvell talán ezért is vetett szemet a Caviumra, ugyanis bejelentették, hogy 6 milliárd dollár összértékben felvásárolnák a céget. Ehhez természetesen szükségük van a részvényesek engedélyére, illetve a hatósági jóváhagyásokra, és jelenleg úgy néz ki, hogy túl nagy ellenállásba nem fog ütközni az akvizíció, noha az szinte bizonyos, hogy a következő esztendő közepe előtt nem fog lezárulni.

A Marvell és a Cavium kifejezetten ütőképes duó lehet, ugyanis előbbi cég az utóbbi időben kifejezetten érdeklődik hálózati a kommunikáció területe iránt, ami miatt a Vulcan IP-t, jobban mondva ennek egy későbbi továbbfejlesztését nagyon is tudnák hasznosítani. Ráadásul a Cavium még az adatközpontokba is kínál kész platformot, és ezt a területet szintén kinézte magának Matt Murphy, a Marvell elnök-vezérigazgatója.