A Red Hat köszöni, jól van

A globális gazdasági recesszióban kevés informatikai vállalat tudja lendületben tartani a növekedését, e kivételek közé tartozik a Red Hat. A Linux-disztribútor tegnap tette közzé első pénzügyi negyedéves számait, melyeken nyoma sincs a krízisnek.

A május 31-én zárult trimeszterben az árbevétel éves összehasonlításban 11 százalékkal, 174,4 millió dollárra, a nettó nyereség pedig 7 százalékkal, 18,5 millió dollárra nőtt. Az egyszeri tételeket nem számolva a profit részvényenként 15 cent volt, 1 centtel jobb a Wall Street által vártnál. A nyereségesség javulásában szerepe van a másfél évvel ezelőtt a Delta Air Linestól leigazolt, tapasztalt válságkezelő hírében álló James Whitehurst vezérigazgató költségmenedzselő programjának is. Tény: az egy évvel korábbi 21,8 százalékos üzemi nyereséghányad az elmúlt negyedévben 23,4 százalékra kapaszkodott fel.

Szakértők szerint a Red Hat stabil teljesítménye annak is köszönhető, hogy olyan előfizetéses konstrukciókat kínál, amely évekre hozzá köti az ügyfeleket. Whitehurst a Reuters-nek elmondta, hogy az elmúlt években mindössze egy jelentős vásárlót veszítettek el, az Oracle-t, amely azóta a riválisukká vált. A Red Hat Linux viszont folyamatosan lop piaci részesedést a Solaristól, a JBoss middleware pedig az Oracle-től – tette hozzá.

A vállalat a második pénzügyi negyedévre 178-180 millió dollár árbevételt és papíronként 14-15 cent profitot prognosztizál.

Azóta történt

Előzmények