Kiderült: a Redditből is tanul a Google AI

Valóban licencmegállapodást kötött egy AI-óriással a Reddit, és most kiderült, hogy a Google megoldása tanulhat a platformon keringő adatokból.

Nemrég számoltunk be arról, hogy a Reddit nagy licencmegállapodást kötött egy AI-óriással, amelynek értelmében évi 60 millió dollárért cserébe a cég AI-rendszereit a Reddit tartalmain is tréningezhetik.

A Reuters kiderítette, hogy a Google írt alá a Reddittel. A jól értesült források megerősítették az évi 60 millió dolláros díjazást, ami jól jelzi, hogy a reklámbevételekért folytatott harc és a közelgő tőzsdére lépés mellett új bevételi forrásokra tartanak igényt a cégek.

Részleteket a források nem közölhettek, azonban az AI-modellek fejlesztői egyre nagyobb összegű és kiterjedésű megállapodást írnak alá a tartalmak tulajdonosaival, platformokkal, hogy sokoldalúbbá tegyék a tréningezést. Erre szükségük is lesz, mivel sokan szerzői jogi visszaélésekre panaszkodnak, perelnek.

Az IPO részletei egyébként még ma napvilágot láthatnak. Elvileg a 2021-ben még 10 milliárd dollárra értékelt cég a részvények 10 százalékát adná el, a WSJ úgy tudja, hogy ezek egy részét kifejezetten a 75 ezer legaktívabb redditor kezébe szánják. A döntés azért érdekes, mert hasonló kiváltságot általában csak a nagy befektetőknek biztosítanak.

Azóta történt

Előzmények