A héten a T-Mobile a német szolgáltatók közül elsőként mutatta be élőben a gyors internetes letöltést lehetővé tevő HSDPA (high speed downlink packet access) technológiát. Egy pilotprojekt keretében az utasok utazási információkat hívhattak le az internetről vagy Berlinben utazgatva videofilmeket nézhettek egy olyan gépkocsiban, amelyben HSDPA kártyával felszerelt notebookot helyeztek el. A gépkocsi és az adó közötti mobil adatátvitel során másodpercenként több mint egy megabit sávszélességet sikerült biztosítani.
A HSDPA az UMTS, a mobilkommunikáció harmadik generációjának továbbfejlesztett változata, amely jelentősen megnöveli a mobil letöltési sebességet. A HSDPA-alapú alkalmazások révén a jövőben gyorsabban lehet majd mobiltelefonnal böngészni a világhálón és olyan, nagy sebességű kapcsolatot igénylő szolgáltatásokat lehet igénybe venni, mint például a zeneszámok letöltése.
Joachim Horn, a T-Mobile Németország műszaki igazgatója elmondta, hogy a HSDPA túl van a fejlesztési folyamat laboratóriumi szakaszán és már a jövő év elején készen áll a kereskedelmi bevezetésre. “Ugyanakkor nem fogunk elveszni a műszaki trükkök dzsungelében, inkább arra koncentrálunk, hogy milyen konkrét előnyöket nyújthatunk ügyfeleinknek. Ez összhangban van stratégiánkkal, amely szerint az ügyfelet nem maga a technológia érdekli, kizárólag az, hogy abból milyen előnye származik” – tette hozzá.
A T-Mobile készen áll a HSDPA bevezetésére
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
Azóta történt
-
Walkie-talkie mobiltelefonba ágyazva
Push to Talk szolgáltatást nyújt a T-Mobile Németországban.
Távközlés 0
-
T-Mobile 3G oldal az interneten
A www.3g.hu portál kizárólag a T-Mobile szolgáltatásaival foglalkozik majd.
Távközlés 0
-
A Vodafone is kiválasztotta a 3G-beszállítókat
Már mindhárom hazai mobilszolgáltató megnevezte partnereit.
Távközlés 4
Előzmények
-
Az Ericsson idén megkezdi a HSDPA bevezetését
A Cannes-i 3GSM rendezvényen 9 Mbps-os adatletöltést mutattak be.
Távközlés 0
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest