A tajvaniak már Győrben vannak

A Népszabadság információja szerint megtörtént a tulajdonosváltás a Philips győri gyárában: a tajvani Lite-On IT tulajdonába került az 1200 dolgozót foglalkoztató Philips Kft. Components Győr, amely mostantól Automotive Playback Modules Magyarország néven működik tovább. A Győri Ipari Parkban tíz éve épült 20 000 négyzetméteres gyártóközpont már eddig is számos csúcstechnológiát képviselő termék gyártásában vett részt, várhatóan ez így marad a jövőben is. Az új tulajdonos azt is bejelentette: nem lesz létszámleépítés, mivel terveik szerint ebben a gyárban bővíteni fogják a kapacitásukat. A Lite-On 32 amerikai, európai és távol-keleti gyárában 35 ezer embert foglalkoztat.

A tranzakció eredményeként – a Prohardver hardverportál korábbi értékelése szerint – tovább folytatódik a Lite-On előretörése az optikai meghajtók piacán. A tajvani gyártók között legnagyobbnak számító vállalat tavaly áprilisban jelentette be, hogy felvásárolja a BenQ optikai adattárolókat fejlesztő és gyártó részlegét. A tranzakció nyomán a tavalyi év végéig még nem tűntek el a BenQ márkanéven forgalmazott meghajtók, bár a korábbi hírek szerint Európába már nem szállítottak a DW1670-esnél újabb modellt, azaz ebben a régióban – a terméktámogatás fenntartása mellett – fokozatosan kifuttatják a BenQ optikai egységeket.

A változások természetesen közvetlenül érintették a BenQ szoros partnereként, illetve a Philips & BenQ Digital Storage (PBDS) vegyesvállalat társtulajdonosaként ismert holland konszern érdekeltségeit is. A Lite-On számára az új felállás mindenképpen jól jött, hiszen a BenQ felvásárlásával szerzett Philips-technológiák révén függetleníthette magát egyik fő fejlesztési partnerétől, az egyszersmind vetélytársnak számító Sonytól.

A győri üzem autókban használt CD- és DVD-lejátszók, navigációs eszközök részegységeinek gyártásával foglalkozik; ezen felül innen irányítják mostantól egy munkácsi gyár és egy portugáliai logisztikai központ munkáját is.

Azóta történt

Előzmények