Finnország az AI tanításában látja a jövőt

Mint mindig, az derül ki, hogy az oktatás, a képzés nevelhet fel felelős állampolgárokat, különösen a digitalizált világban.

A technológiában és pedagógiában egyaránt élen járó Finnországban már javában zajlik egy olyan program, mely jelenünk egyik legfontosabb trendjére, a mesterséges intelligencia terjedésére reagál, mégpedig úgy, hogy a polgárok minél alaposabban ismerjék meg, miről is szól ez a technológiai fejlesztés – erről írt összefoglalót az MIT hivatalos lapja, ahol kiemelik, hogy az ilyen, államilag támogatott képzési rendszer egyedülálló. Mint írják, Finnország nem az AI fejlesztésében jár elöl, hanem abban, hogy megismertessék az emberekkel, mit is jelent a mestersége intelligencia jelenlegi eredményeinek alkalmazása.

A finnek nem voltak vakmerőek, a projekt célja, hogy a népesség egy százalékát, azaz kb. 55 ezer embert bevezessenek az AI világába – remélve, hogy ez egy folyamatot indít el. Fontos megjegyezni, hogy a célközönség nem a tech szakemberek – ők úgyis tisztában vannak az alapokkal legalább –, hanem azok, akik nem a technológiai, műszaki világban élnek. Ennek érdekében online tanfolyamokat indítottak, melyeken tavaly decemberben már több mint tízezren vettek részt – és ami nagyon fontos: 250-nél több vállalkozás is úgy döntött, hogy alkalmazottai számára hasznos lehet az ilyen oktatás.

Teemu Roos, a Helsinki egyetem oktatója, a projekt kitalálója és egyik vezetője szerint ez nem egyszerűen technológiai képzés: arra is kiváló eszköz, hogy a szavazóképes polgárok tisztában legyenek az AI jelentőségével és lehetőségeivel, így támogathassák, hogy az ország ebbe az irányba mozduljon el. Emellett a képzés abban is segíthet, hogy a kibervilág működését jobban megértsék az emberek, és sokkal világosabb legyen előttük az AI-t már rég alkalmazó nagy globális cégek gyakorlati technikája: pl. hogy a Facebook hogyan nyer ki adatokat, illetve hogyan használja fel azokat.

Azóta történt

Előzmények