Hatmilliárd forintos tőkeemelés az önvezető járművet fejlesztő AImotive-nál

A tervek szerint a befektetés segítheti az AImotive tevékenységét a nemzetközi piacon.

Magyarország egyre fontosabb szerepet tölt be az elektromos és önvezető járművek fejlesztésében, ez a magyar gazdaság versenyképességét és gyorsabb ütemű újraindulását is segíti – jelentette ki Varga Mihály az önvezető járműveket fejlesztő AImotive Kft. tőkeemeléséről tartott tájékoztatón.

A pénzügyminiszter kiemelte: a Széchenyi Tőkealap-kezelő közreműködésével összesen hatmilliárd forintos tőkeemelés történt a cégnél, amelynek fele államilag biztosított tőkeforrás volt. A befektetésnek köszönhetően az önvezető járművek fokozottan erős nemzetközi versenyében is sikeres lehet a vállalkozás – közölte Varga Mihály.

Magyarország jó adottságokkal bír a járműgyártás terén, az ágazathoz kapcsolódó kutatás-fejlesztések világszínvonalat képviselnek, ezért a kormány minden rendelkezésére álló eszközzel segíti az ezen a területen működő vállalkozásokat – hangsúlyozta Varga Mihály. Mint mondta: a magyar vállalkozások fejlesztési hajlandósága a járvány alatt és azt követően is erős maradt, amelyhez hozzájárulnak a Pénzügyminisztériumhoz tartozó Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. befektetései is. A Széchenyi Tőkealap-kezelő és a Lead Ventures Alapkezelő közreműködésével az AImotive önvezető szoftverfejlesztéséhez 6 milliárd forintos tőkeemeléssel járult hozzá, a teljes tőkeemelés fele, 3 milliárd forint államilag biztosított tőkeforrás volt.

Azóta történt

Előzmények