270 munkahelyet szüntet meg a GoPro, jelentette be a vállalat szerdán. Az akciókamerákat gyártó cég az operatív költségek csökkentésével, illetve a nyereséges működés vágyával magyarázta a lépést.
Néhány hónap alatt ez már a második eset, hogy a GoPro leépítést jelent be. Decemberben még 1552 főt foglalkoztatott a cég, tehát a lépés a dolgozók 17 százalékát érinti. A GoPro közleménye szerint az átszervezés 10 millió dolláros költséget jelent, ennek túlnyomó részét a végkielégítések teszik ki. Nicholas Woodman vezérigazgató azt nyilatkozta, az idei nyereségesség múlik ezeken az elbocsátásokon.
(forrás: Australian Institute of Business) [+]
Az elmúlt időszakban nem megy túl jól a GoPrónak, a tavaly piacra dobott Karma drónt áramellátási gondok miatt vissza kellett hívni. A gazdasági mélyrepülés azonban nem ekkor kezdődött, már a Hero 5 kapcsán is akadtak gyártástechnológiai problémái a vállalatnak.