Így néznek ki az Apple új emojijai

Az iOS és az OS X tegnap, a fejlesztők számára kiadott béta-verziójában megjelentek az új emoji ikonok, melyek a korábbi kritikákra reagálva már nem csak a „fehér ember” mintát követik.

Apple emoji

A kommunikációs alkalmazásokban közkedvelt régebbi rajzocskákat az utóbbi időkben sokat támadták, mivel a kritikusok szerint a gyakran emberalakokra épülő ikonok mintája döntő részben a „fehér ember”, így az ikonokban egyeduralkodó rasszal erősíti az etnikai sztereotípiákat.

Hirdetés

Tavaly több szervezet és híresség is felszólalt a sokszínűséget követelve, és erre reagálva az emojik szabványosítását és elfogadását is felügyelő testület, a Unicode Consortium bejelentette, hogy a jövőben más bőrszínű embereket mintázó ikonokat is felvesznek a kínálatba. Az Apple tavaly márciusban, az MTV megkeresése után tett arra ígéretet, hogy amint lehet, növelik az ikonok számát.

 

Apple emoji

 

Az új funkciónak köszönhetően az embereket ábrázoló ikonokra kattintva ki lehet választani a kívánt bőrszínt.

A választék egyébként néhány zászlóval, illetve egyéb emojival is bővült.

 

Apple emoji

 

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények