Súlyos büntetést kapott az Apple Oroszországban

Az orosz Szövetségi Monopóliumellenes Szolgálat 12 millió dollár bírságot szabott ki az Apple-re a mobilalkalmazások piacán fennálló erőfölényével való visszaélés címén.

A hatóság (Федеральная антимонопольная служба – ФАС России) kedden kiadott közleménye szerint az Apple-re a Kaspersky Lab vírusvédelmi és internetbiztonsági cég tett panaszt 2019-ben, amely szerint az Apple „indokolatlanul elutasította” a Kaspersky Safe Kids szülői felügyeleti alkalmazást.

A monopóliumellenes hatóság tavaly augusztusban felszólította az Apple-t, hogy távolítsa el az alkalmazásoknak App Store-ba való felvételének szabályai közük azt a rendelkezést, amelynek értelmében a forgalmazó saját belátása szerint tagadhatja meg a harmadik felektől származó fejlesztések elhelyezését. Az orosz hatóság azt is megállapította, hogy az Apple dokumentumaiban korlátlan mérlegelési jogkört biztosít magának, ami a verseny korlátozásához vezethet.

Az Apple kitérően reagált a döntésre: elmondták, hogy büszkék arra, hogy segíthetik az orosz fejlesztőket és vállalkozásokat, köztük a Kasperskyt, akiknek jelenleg is 13 alkalmazásuk érhető el az App Store-ban.

Fontos megjegyezni, hogy Oroszországban április elsején lépett hatályba az a törvény, mely szerint az országban forgalmazott összes számítógépre (mindenre: okostelefonra, tabletre, PC-re stb.) kérésre kötelező előzetesen az elérhető orosz alkalmazásokat telepíteni – így a Kaspersky alkalmazását is.

A ФАС egyébként a közelmúltban igen aktív volt, ugyanis hasonló eljárást indítottak a Google, illetve az általuk üzemeltetett YouTube ellen is.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények