Árleszállítás miatt csökkent a Minolta bevétele

A forgalom nőtt, az árbevétel csökkent - derül ki a Konica Minolta Magyarország (KMM) Kft. tavalyi évének előzetes adatok szerinti gyors összesítéséből. A japán irodatechnikai berendezéseket gyártó cég magyar leányvállalata 2004-ben 3,23 milliárd forint árbevételt ért el, 70 millióval kevesebbet az egy évvel korábbinál. Ennek magyarázata, hogy a KMM az elmúlt évben több termékének is csökkentette az árát - mondta lapunknak Kerényi Adrienn PR-menedzser. Például a fekete-fehér nyomtatók ára átlagosan 25, a színeseké pedig 50 százalékkal csökkent egy év alatt. Az IDC piackutató felmérése szerint a fekete-fehér digitális másológépek piacán 22 százalékos részesedésével az első helyre került tavaly a cég, míg az eladott 1030 színes lézernyomtató ebben a szegmensben - 13 százalékos részesedéssel - a második helyre volt elég. Az előzetes adatok szerint januárban és februárban mintegy 451 millió forint forgalmat ért el a KKM, amely csak e két hónapban fél tucat új irodatechnikai terméket vezetett be a magyar piacra. Ez év második felében a kis és közepes teljesítményű, valamint a színes másológépek kínálatát bővíti a KKM.