Az Artisjus megkapja a magáét az internetes letöltésből is

Az Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület közleményben tudatta, hogy meghatározták a „rádió- és televízió-szervezetek” (vagyis a rádiók és a tévék) által fizetendő jogdíjakat, de az oktatási és kulturális miniszter által jóváhagyott tarifák tartalmaznak olyan tételeket is, melyek az online kínált tartalomra vonatkoznak.

A közlemény természetesen a legális szolgáltatásokat érinti, és elsősorban a zeneművek „lehívásának” (online meghallgatásának) szerzői jogdíjairól szól. Ennek értelmében a honlapok üzemeltetőinek fizetniük kell a háttérzenékért is: ha a honlap legfeljebb tíz, egy percnél rövidebb dalrészletet használ, akkor a fizetendő havi szerzői jogdíj 2 ezer forint, ám ha a műrészletek száma meghaladja az ezret, akkor a havi jogdíj már 52 ezer forint. Ha a szolgáltató reklámbevételhez is jut, akkor a felsorolt fix összegeken túl még a bevétel 10 százalékát is be kell fizetnie.

Amennyiben egy szolgáltató komplett zenei albumhoz enged hozzáférést, de az nem tölthető le, hanem csak lehívható a saját gépre, akkor a jogdíj a felhasználó által fizetett díj 12 százaléka. Ha ingyenes a letöltés, akkor a szolgáltató reklám- vagy szponzorációs bevételének 10 százaléka a díj, de mindenképpen fizetni kell percenként 1,20 forint jogdíjat.

A filmeknél a hosszúság és a film jellege határozza meg a jogdíjat: az egy óránál hosszabb zenés filmeknél lehívásonként 27 forint, a játékfilmeknél 18 forint, míg az egyéb filmeknél – audiovizuális tartalmaknál – 15 forint a tarifa. Amennyiben a film le is tölthető, akkor a zenés filmeknél 90, a játékfilmeknél 60, míg az egyéb filmeknél 50 forint a jogdíj.

A közlemény kitér arra is, ha az internetes szolgáltató – az előfizetés fejében – ingyenesen teszi lehetővé bizonyos számú zeneszám letöltését. Ilyenkor a szolgáltató a zene vagy a videoklip után – megkezdett 7 percenként – 5 forint jogdíjat köteles fizetni.

Azóta történt

  • Az Artisjus válaszol 2.

    A szerzői jogdíjakról és a fájlcseréről szóló interjúnk kapcsán a fórumban felvetett kérdések második felére válaszol a jogvédő egyesület jogásza.

  • MusicDNA: már megint egy MP3-utódjelölt

    Újabb csomagformátum kapott zöld utat. Egyetlen állományban foglalnák össze magát a zenét és az extraként érkező körítést.

Előzmények