Október 31-én az MTA épületének kupolatermében átadták az idei Rátz Tanár Úr Életműdíjakat. Az egymillió forint jutalommal járó elismerést 2001 óta minden évben a középiskolai reáloktatás azon pedagógusai kapják, akik életművükkel, kiemelkedő munkásságukkal elévülhetetlen érdemeket szereztek a hazai természettudományos középiskolai képzés színvonalának emelésében.
A díj névadója, Rátz László (1863–1930) a Budapesti (Fasori) Evangélikus Gimnázium legendás hírű tanára volt. Nevéhez számtalan tehetség műszaki és tudományos pályára állítása fűződik, éveken át a Középiskolai Matematikai Lapok szerkesztője volt, és jelentős részben neki köszönhető a matematika tanítás hazai reformja.
A díj évről évre ismertebb, az idén minden korábbinál több, 123 pályázat érkezett az ország 85 középiskolájából. Az elismeréseket 2006-ban matematikából Thiry Imréné (Budapest) és Dr. Pintér Ferenc (Nagykanizsa), fizikából Dr. Zsúdel László (Miskolc) és Dr. Lang Jánosné (Sopron), biológiából Dr. Árendás Veronika (Tata) és Dr. Rékási József (Pannonhalma), kémiából pedig Irlanda Dezső (Eger) és Dr. Balázs Lórántné (Budapest) kapta meg.
Az alapítók szándéka az évek alatt nem változott. Az Ericsson Magyarország Kft., a Graphisoft R&D Zrt. és a Richter által létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért célja, hogy ösztönözze a hazai képzést, ezen belül támogassa a középiskolák oktatással kapcsolatos személyi feltételeinek kialakítását. A díjazottak kiválasztásában a kiváló szaktanári munka mellett a tan- és szakkönyvszerkesztői, -írói munkában elért siker is szempont volt – mondta az alapítvány kuratóriumának elnöke, Kroó Norbert akadémikus, az MTA természettudományi alelnöke.
Átadták az idei Rátz Tanár Úr Életműdíjakat
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
Azóta történt
-
Akar az Év Projektmenedzsere lenni? Jelentkezzen!
2006-ban is megnyílt a lehetőség arra, hogy a legkiválóbb projektmenedzser megkaphassa a szakma elismerését.
Mérleg 0
-
Nem felhőtlen a Graphisoft öröme
Kitűnően fogyott az ArchiCad, ám a Construction üzletág fenntartásának költségei sokat rontottak az összképen.
Mérleg 0
-
Új vezér az Ericsson Magyarország élén
Az Amerikába költöző Staffan Pehrsont Éry Gábor váltotta a vezetői székben.
Mérleg 0
Előzmények
-
Kevesen tanulnak informatikusnak
Évről évre kevesebben választják a műszaki és informatikai pályát, pedig elsősorban reálképzettségű szakemberekre van szükség.
Társadalom 41
Percről percre
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
gp Djokovic nélkül ugyan, de bő évtizedes kihagyást követően visszatért a TopSpin-széria – itt van minden Grand Slam, de vajon a játéknak mekkora esélye van a világelsői címre?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
- Garancia kérdés, fogyasztóvédelem
- Ukrajnai háború
- OTP Bank topic
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- Építő/felújító topik
- Külföldi rendelések: boltok, fizetés, postázás
- LEGO klub
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- E-roller topik
- BestBuy ruhás topik
- További aktív témák...