Az e-hulladék feldolgozása a jövő iparága?

Az elektronikai termékekre vonatkozó, január 1-jétől érvényben lévő termékdíjtörvény, valamint az augusztus 13-án életbe lépő visszavételi és hasznosítási kötelezettség komoly lépésre készteti a gyártókat és forgalmazókat. Mivel az érintetteknek február 20-áig be kell nyújtaniuk a mentességi kérelmet, és augusztus 13-áig igazolniuk kell, hogy rendelkeznek begyűjtő és hasznosító hálózattal, tulajdonképpen már megkezdődött ennek a kiépítése - tudta meg Markó Csabától, a KVVM hulladékgazdálkodási főosztály vezetőjétől a Napi Gazdaság.

 

Az Electro-Coord Magyarország Kht.-nak eddig mintegy 130 tagja van és várhatóan lefedi a hazai piac nagy részét. Amennyiben teljesíti a hasznosítási arányt, a gyártó- és forgalmazó vállalatnak nem kell termékdíjat fizetnie, ehelyett csak a termékdíj mintegy 1/4-1/3-át kitevő kezelési díjat - mondta lapunknak Tóth Zoltán, a cég ügyvezető igazgatója. Az Inter-Metál Recycling Kft. e-hulladék-üzletágának vezetője, Tihanyi Ervin elmondta, hogy a vállalat tavalyi bontókapacitása mintegy 1300 tonna volt, de a közelmúltban végzett fejlesztések révén ez megháromszorozódott. Mivel a 2006-ra vonatkozó visszagyűjtési és hasznosítási ráta duplája az ideinek, a teljesítéséhez már jelentős fejlesztésekre lesz szükség. Jelenleg több új bontó és feldolgozó cég alapításáról folynak tárgyalások. Többek között egy osztrák tulajdonú hűtőgépbontó üzem létesítéséről Jászberényben, amely évi 120 ezres kapacitással működne és lefedné a hasznosítási igényt.

Augusztustól gyakorlatilag ha valaki új elektronikai berendezést vagy hűtőgépet vásárol, az adott üzlet köteles becserélni azzal azonos használati célú és darabszámú használt berendezést. Az évi 130-140 ezer tonna e-hulladék begyűjtési aránya 2005-ben 10 százalék alatt lesz. A termékdíj kilogrammonként 80 és 100 forint között mozog, kivéve a rádiótelefonét, amelynek kilójára 1000 forintot kell fizetni. Amennyiben az érintett cég gondoskodik az adott évre előírt hulladékmennyiség hasznosításáról, mentesül a termékdíj-fizetési kötelezettség alól. A növekvő hasznosítási norma miatt - amely idén 18-20 százalék - az elektronikai hulladék begyűjtése és hasznosítása a jövőben várhatóan jól jövedelmező beruházási terület lesz. Ez hosszú távon vélhetően megoldja a hulladékhegyek problémáját.

A legfőbb nehézség akkor adódik, ha valaki nem vásárol új terméket, mégis szeretné leadni a már használaton kívüli berendezést. Hogy mégse a kukákban vagy a közeli erdőszélen landoljon a veszélyes anyagot is tartalmazó tévé vagy számítógép, a hulladékgyűjtő udvarokon és az erre szakosodott gyűjtő cégeken keresztül kívánják megoldani a begyűjtést. Magyarországon jelenleg a 140 ezer tonna elektronikai hulladék alig 10 százalékára van bontó és feldolgozó kapacitás. Az e-hulladék legnagyobb arányban hasznosítható része a fém, amelyet elsősorban hazai kohókban hasznosítanak. A gumi- és műanyag részek égetőbe, míg a veszélyes anyag lerakókba kerül. Az export viszont csak akkor minősül a hasznosítási kötelezettség teljesítésének, ha igazolják, hogy az adott országban történő eljárás a hazai előírásokkal egyenértékű.

Azóta történt