Tegnap nyitotta meg Budapesten regionális pénzügyi és számviteli szolgáltató központját az EDS Magyarország. A megnyitón részt vevő Medgyessy Péter miniszterelnök elmondta: a kormány törekvése, hogy Magyarország logisztikai és szolgáltató központtá váljon Európában. Ennek egyik lépcsője lehet a 8,5 millió dolláros beruházással épült 450 férőhelyes, 4,5 ezer négyzetméteres központ, amely pénzügyi, számviteli és egyéb üzleti folyamatirányítási szolgáltatásokat (BPO) nyújt ügyfeleinek és az EDS 17 európai leányvállalatának. Elemzők szerint az idén a BPO-piac lesz az üzleti és technológiai megoldások iparágának egyik legjobban fejlődő szegmense, a várakozások szerint ugyanis 11,6 százalékos növekedés várható a 249 milliárdos piacon. Ebből az EDS forgalma mintegy 2,7 milliárd dollárt tett ki. Az anyavállalat – amelynek alapportfóliója az informatikai és üzletifolyamat-szolgáltatások mellett az informatikai átalakítást is lefedi – 1991-ben alapította magyarországi cégét. A New York-i és londoni tőzsdén is jegyzett EDS tavalyi forgalma elérte a 21,5 milliárd dollárt.
Azóta történt
-
Nincsen koncepciója Magyarországnak
Hogyan tovább? címmel kerekasztal-beszélgetést rendezett a CEBC.
Mérleg 0
-
Tizenegymilliárdos it-beruházás Magyarországon
Az EDS a jelenlegi duplájára, mintegy kétezer főre növeli itteni alkalmazottainak létszámát.
Mérleg 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
- Forza sorozat (Horizon/Motorsport)
- Crohn betegség
- Főzőcskés topic
- Battlefield 2042
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- Kormányok / autós szimulátorok topicja
- Megérkezett az új Nokia 3210 4G Magyarországra, ennyit kérnek érte
- Futás, futópályák
- Politika
- Kerékpárosok, bringások ide!
- További aktív témák...