Az európai gyárépítések előtt is megnyitná a pénzcsapot az Intel

A vállalat 80 milliárd eurót is áldozna az európai chipgyártást biztosító kapacitás növelésére.

Pat Gelsinger, az Intel elnök-vezérigazgatója még augusztusban pedzegette, hogy 60-120 milliárd dollárból építene hatalmas gyárakat az USA-ban, most pedig a müncheni IAA autóipari kiállításon az európai beruházásokról beszélt.

A vállalat 80 milliárd eurót is hajlandó lenne áldozna az európai chipgyártást biztosító kapacitás növelésére. Ez összességében egy évtizedes szinten értelmezhető projekt, tehát az erre szánt pénz természetesen szakaszokban lesz elköltve. Első körben két európai gyár épül majd, de ezek helyét még nem árulta el az Intel, ugyanakkor jelezték, hogy az év végéig nyilvánosságra hozzák a kezdeti terveket. Jelenleg annyit tudni, hogy az írországi gyárukat biztosan bővíteni fogják, elsődlegesen az autóipar igényeinek kiszolgálására koncentrálva.

A gyártástechnológia tekintetében a Santa Clara-i óriáscég az úgynevezett Intel 16-ot jelölte meg kezdésnek, ami egy létező node, így az autógyártók könnyen megismerhetik. Ugyanakkor a gyártási eljárásaik nemrég bejelentett átnevezése miatt nem teljesen biztos, hogy az Intel 16 jelölés mit takar, de valószínűleg a korábbi 22 nm-es node-jukról van szó.

A cég megjegyezte, hogy a partnerek később áttérhetnek az Intel 3 és az Intel 18A node-okra, amelyek valójában 5 nm-es eljárások. Ezek természetesen csak évek múlva, a konkrét bevezetésükkor lesznek hozzáférhetők.

Azóta történt