Az eredetileg az év első félévére ígért 64 bites Windows operációs rendszerek csúszásának a kompatibilis meghajtóprogramok hiánya lehet az egyik oka – legalábbis erre utal a Microsoft vezetőinek a hardvergyártókhoz intézett felhívása. A WinHEC rendezvényen mind Bill Gates, mind pedig Jim Allchin határozottan kérte a vállalatok megjelent képviselőitől, hogy dolgozzanak a 64 bites drivereken.
Gates szerint a jövő év végére az Advanced Micro Devices gyakorlatilag teljes processzorkínálata 64 bites lesz, míg az Intel lapkáinak nagy része szintén támogatja majd az x86-os utasításkészlet kiterjesztését. "Ez egy fantasztikus ugrás lesz" – hangsúlyozta a Microsoft-vezér. Az Intel ugyanakkor továbbra is úgy gondolja, hogy az asztali számítógépekben egyelőre nincs szükség a 64 bitre. A vállalat a következő Windows, a Longhorn 2006-os megjelenésének idején tervezi csak bemutatni 64 bites asztali chipjeit.
Amint az ismert, az AMD tavaly áprilisban dobta piacra a 64 bites képességekkel felruházott Opteron szerverprocesszort, majd ősszel annak asztali változatát, az Athlon 64-et, ám az ígéretek ellenére a chipek képességeit kihasználó Windows operációs rendszerek még nem készültek el. Gates elmondása szerint a 64 bites Windowsok az év végén kerülnek forgalomba, és – szemben az Intel Itanium processzorhoz készített változatokkal – a 32 bites Windows majdnem minden funkciójával rendelkezni fognak.
Az év vége előtt nem lesz 64 bites Windows
- Írta: Barna József
- Forrás: CNET
Azóta történt
-
A Microsoftnak a Linspire sem tetszik
Úgy tűnik, nem volt elég a Microsoftnak a Lindows átkereszteltetése.
Szoftver 32
-
2007-re várható a Longhorn szerver
A Microsoft közzétette a Windows Server jövőjével kapcsolatos terveit.
Szoftver 3
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen