Az idén is jön Microsoft-támogatás Magyarországra

Brad Smith, a Microsoft alelnöke és jogi vezérigazgatója egy 130 000 dollárról kiállított csekket nyújtott át a NIOK/CISZOK civil hálózat részére a vállalat Korlátlan Lehetőségek (Unlimited Potential – UP) elnevezésű programjának keretében. A hároméves projektet a Microsoft több részletben, összesen félmillió dollárt meghaladó támogatásban részesíti, mely elsősorban pénzbeli, valamint szoftver- és tananyag-támogatásból tevődik össze. Az adományt Brad Smith Csizmár Gáborral, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkárával közös sajtótájékoztatóján jelentette be.

A Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) és a Civil Szolgáltató Központ (CISZOK) a hároméves projektben a CISZOK-hálózat tagjai számára 19 közösségi technológiai központot tervez kiépíteni. A cél nemcsak informatikai infrastruktúra létesítése, hanem a professzionális támogatások (tréning, tanácsadás, mentori programok) elektronikus civil szolgáltatások formájában való elérhetővé tétele is.

A program kezdetben három fő pillérre épül: cél a civil szervezetek IT-műveltségének fejlesztése a hatékonyabb mindennapi munkához; a megnövekedett feladatok által további munkalehetőségek biztosítása; illetve az ezek révén megszerzett – elsősorban informatikai – tudás átadása a civil szervezetek célcsoportjainak, a hátrányos helyzetű közösségeknek. A Microsoft új, magyarra fordított „Digital Literacy” tanterve, illetve a munkatársak oktatása révén a projekt során több mint 2000 fő szerezhet informatikai alapismereteket, csaknem húszezer főt szolgálnak majd ki a technológiai központok, és a megszerzett tudás továbbadása következtében összességében 10-15 ezer embert érhet el a program.

A Microsoft 2003-ban hívta életre a Korlátlan Lehetőségek programot, amelynek keretében eddig összesen több mint 255 millió dollárt bocsátott a közösségi technológiai központok rendelkezésére készpénz, illetve szoftverek formájában. A központok alapfokú technológiai készségfejlesztő és gyakorlati képzést nyújtanak világszerte a szolgáltatások szempontjából hátrányos helyzetű közösségeknek. A Microsoft immár 29 ezer ilyen központot támogat, s ezeken keresztül 46 millió embert segít.

A szoftvercég eddig több mint 2 millió dollár értékben nyújtott segítséget magyar pályázóknak a program keretében. 2003-ban a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány nyíregyházi szakképző iskolája részesült támogatásban, amelyből fogyatékos fiatalok informatikai képzését oldották meg. 2004-ben a Magyar Teleház Szövetségnek, egy évvel később a Budapesti Politechnikum Alapítványnak adott támogatást a nemzetközi bírálóbizottság, míg tavaly a Roma Esély az Európai Uniós Csatlakozásért, illetve a Fogyatékosok Esélye Közalapítvány pályázatát találták támogatásra érdemesnek.

Azóta történt

Előzmények