(IT.news.lábjegyzet.doc.tmp)
Ha adnék valamit a látszatra, valószínűleg megpróbálnám ezt a merőben öncélú írást akképp álcázni, hogy azt írnám bevezetőül, "bizonyára sokakat foglalkoztat, hogy mi történik egy it-biztonsági konferencián, amikor az utolsó előadás után lekapcsolják a villanyt, és az öltönyökről lekerülnek a névkitűzők...". Két okom is van rá, hogy ezt mellőzzem: a. hiába írnám, hogy "bizonyára", tudnám, hogy valójában ez senkit sem foglalkoztat, b. nem adok a látszatra.
Elárulom helyette a valódi okot. Az ISSE 2005 konferencia gálavacsoráját követően egész éjszaka – amely éjszaka egyébként a következőkben részletezendő okok miatt pontosan hajnali 5-ig tartott – sorozatos és durva provokációk céltáblája voltam neves, fiatal it-biztonsági szakértők részéről, akik mind azt tartották a hét legjobb viccének, ha nekem azt mondhatták, "na, ezt biztosan nem írod meg holnap!" Mondanom sem kell, a sikeres provokáció eredményét épp most olvassák – megígértem nekik, hogy lesz beszámoló az afterpartyról az IT.newson.
ISSE 2005, Budapest – ahogy mi láttu(n)k szerda este.
Hattyúk dala
Az véleményem szerint teljesen természetes ösztön, hogy az ember fokozott érdeklődéssel tekint egy 1600 eurós konferencia gálavacsorája elé, amelyet ráadásul a Gundel étteremben költhet el. Azon sem lepődik meg senki, aki e sorok – formalitásokra kevéssé fogékony – íróját ismeri, hogy e vacsorára a meghívóm nélkül érkezem. Ez az apró mulasztás amúgy lojális kollégámból, akivel együtt közelítjük meg a városligeti helyszínt, kaján megjegyzéseket csihol – nem rejti véka alá, mennyire fogja élvezni, ahogy hosszas kéztördelés árán próbálom majd bekönyörögni magam a vacsorára. Örömét szerencsére sikerül elrontanom. A célnak legmegfelelőbb mondatot húzom ugyanis elő a mérsékelten pofátlan címkéjű kommunikációs rekeszből és szegezem – névtáblámmal együtt – a rendezvény angol sajtófőnökének: "Jó estét kívánok, kérem, árulja el, ugye lesz lehetőség a vacsorán vegetáriánus menüt választani?"
Egy pohár pezsgő elkortyolása és kollégám lecsitítása után hamarosan már a Gundel teraszán várjuk a beharangozott balettelőadást. Nem ez az egyetlen formabontó show-elem a vacsorán – a fényűzően terített körasztalokat az este folyamán bűvészek járják körül, és a fogások között trükkjeikkel szórakoztatják a konferencia-résztvevőket. Nyulat egyikük sem varázsol elő a cilinderéből, amit asztaltársaságunk egyhangúan sajnálattal vesz tudomásul.
Igaz, ezen nem sokáig bánkódunk, ugyanis rövidesen sokkal konkrétabb hiányérzetünk is támad: a különböző fogásokhoz értelemszerűen különböző borok dukálnak, ezekből azonban a fegyelmezett pincérsereg csupán kétszer hajlandó újratölteni poharainkat – ennyi a limit, mondják. Körbenézünk a vendégseregen, és – asztaltársaságunkat leszámítva – nemigen találunk olyat, akiről feltételezhetjük, hogy e limit híján képes volna kiinni pincéjéből a Gundelt, avagy költségvetéséből a gálát szponzoráló Microsoftot és Daimler-Chryslert. (Akiknek természetesen ezúton is köszi a vacsit, de ezt akkor is barátságtalan diplomáciai lépésnek tekintjük.)
Beindulva
A vacsora végeztével magunk mögött hagyjuk a Gundel klasszikus épülettömbjét. Már nem emlékszem, melyikünk teszi fel a kérdést, hogy megyünk-e még valahová, de a válaszok egyhangúságát híven jelzi, hogy három másodperccel később már le is állítjuk a konferenciabuszt az Oktogonnál, és lepattanunk – bele a hívogató budapesti éjszakába.
Első helyszín: Crazy Café. Sevcsenko fejesét a Schalke ellen már élőben látjuk a kivetítőn, de azért inkább a pincérlányokat nézzük, ha már lehet választani – szerencsére lehet, sőt, még a pincérlányokon belül is lehet. De akárcsak később a meccs, a mi spontán vitánk is eldöntetlen marad: tényleg lehetetlen eldönteni, melyiknek van szebb melle. Meg egyáltalán – muszáj nekünk dönteni?
Súlyos szégyenfolt, de le kell írnom: ezen a helyszínen még a szakma is szóba kerül. Komolyan képesek vagyunk több mint egy órát az adatvédelmi technológiákról beszélgetni, amiből persze egyenes út vezet a szakszolgálatok ingoványos témaköréhez, és ebbe aztán úgy belekeveredünk, hogy végül már nem egyértelmű, melyikünk a kém. De úgy rémlik, végül abban állapodunk meg, hogy én vagyok az.
Félelem és reszketés Budapesten
Ezt a pillanatot választja ki az egyik jó mellű pincérlány, hogy a finom Maes sör mellett egy kellemetlen bejelentéssel is kiszolgáljon minket – záróra van. Feldúlt lélekkel és bizonytalan koordinációval hagyjuk el a helyiséget, hogy megcélozzuk a Sandokan elnevezésű vendéglátóegységet, ahol ugyanezt a Maest bizony csapból mérik.
Mérnék.
Ehelyett lehúzott redőnyök fogadnak minket, így kénytelenek vagyunk továbbállni a Király utcai Kuplung nevű műintézmény irányába, amit csak második próbálkozásra, néhány local alkoholista útbaigazításával találunk meg. Itt szökken szárba csak igazán az előző próbálkozások kudarcai nyomán elültetett pánikcsíra – a Kuplung is zár perceken belül, épp csak a korábbi állomáshelyről cipelt sörök hólyagfeszítő terhét sikerül letennünk, és már utcára is penderülünk.
Próbáljuk elűzni magunktól a végső kétségbeesés démonát, ebben segítségünkre van a Kuplung pultosa, aki nyugtató szavakkal a Piaf felé irányít minket, mondván, az egy igazi süllyesztő, kettő után, aki még talpon van Budapesten, előbb-utóbb biztosan ott köt ki. Mi azonban hirtelen ötlettől vezérelve mégis az Astoria és a Holdudvar felé vesszük az irányt – ezen a ponton már ne keressünk a történetben logikus lépéseket. Ám a gondviselés egy éjjel-nappali üzlet formájában adja csalhatatlan jelét annak, hogy jó utat választottunk. Ennek köszönhetően a Holdudvarig az utat néhány k-betűs cseh sör társaságában folytatjuk (nem a reklám miatt nem írom le a nevet, szimplán csak nem emlékszem – de arra igen, hogy a BME jelenlévő prominensei valamilyen ködbe vesző eredetű prágai anekdota okán csakis "bazmegkecske" néven hajlandók emlegetni ezt a fajta sört).
Túlöltözötten és alulexponáltan
Nem tudjuk nem észrevenni a fura pillantásokat, amelyek a Holdudvarba való bevonulásunkat kísérik. Ennek magyarázata teljesen kézenfekvő: számításunk szerint egy átlagos estén a városligeti Gundel étterem és a Holdudvar közönségének közös részhalmaza meglehetősen csekély, így természetes, hogy öltözékünkkel feltűnést keltünk. Ami viszont újdonság – és cseppet sem pozitív változás –, hogy ezen a helyen ez már nem kapcsolódik össze elismerő pillantásokkal az ellenkező nem képviselői részéről. Persze ennek okaira is rögvest felállítunk egy teóriát: nyilvánvalóan az itt mulatozó, a felsőoktatás oltalmazó ölelését élvező fiatal lányok preferencialistáján az – alkalmi – párválasztás szempontjainál olyasmik állnak első helyen, mint mondjuk közös zenei ízlés vagy egyéni módon borotvált szakáll, esetleg díszes tarisznya, és majd csak jó pár évvel később lép elő stratégiai szemponttá, hogy lehetőleg topmenedzserekkel dugjanak. Persze mi nem vagyunk topmenedzserek, de öltözékünk alapján simán tűnhetünk annak.
Itt még egy kedélyes adomázgatás vár ránk, amelynek keretében felidézünk a konferenciáról – tudom, megint szakma – olyan mókás pillanatokat, mint amikor például az informatikai miniszter előadásában azt mondja, hogy a hazai it-biztonsági szegmens egyik vezető cége a Gr***soft. Ám hiába nevetünk ekkor még nagyokat, az este vége csúnya megszégyenülés. Még csak nem is az, amikor az egyik jelen levő it-szakember belekarol egy elhaladó lányba és – felhatalmazásom nélkül! – megkérdezi tőle, adna-e interjút kicsit félrevonulva az IT.newsnak (erre válaszul természetesen megsemmisítő pillantásokat kapunk – bezzeg, ha ugyanezt egy más környezetben kérdezzük...) De az már mindenképpen komoly fiaskó, amikor spontán szerveződött csocsópárosunkra megszégyenítő vereséget mér két vérprofi, akik szemre a Kendermag Egyesület aktivistái.
De van még lejjebb is. Rögtön ezután kikapunk ugyanis két negyedéves bölcsészlánytól is, Petrától és barátnőjétől – akinek már nem emlékszem a nevére, de szép szája van. Sőt, Petráról kiderül, hogy nem is bölcsész, hanem közgázos – és igazából ez az a momentum, amely végképp beteszi a kaput a ISSE csocsóválogatott BME-s tagjának, valamint röviddel később az egész estének is.
Aki nem értené, hogy ez miért gond egy BME-snek, annak elárulom: a lány a túlpartról van.
Szentesi Kálmán
