Még lehet jelentkezni a BeeSmarter programozó versenyre

A Magyar Villamosmérnök- és Informatikus-hallgatók Egyesülete (MAVE) a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karával (PPKE), valamint a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel (MOME) közösen második alkalommal rendezi meg mobil programozó és app designer csapatversenyét, a BeeSmartert.

A szervezők szerint a BeeSmarter egy egyedülálló programozó verseny, mivel hordozható eszközökre optimalizáltan kell komoly feladatokat megoldaniuk a versenyző csapatoknak, a döntőben együttműködve dizájner csapatokkal. Így nem csak a csapaton belüli kooperációs képesség számít, hanem más szakterületről érkezőkkel való együttműködés is.

Tavaly a csapatoknak jegyvásárlási rendszert, szívritmus szabályozta zenelejátszót, valamint egy virtuális kidobós játékot kellett elkészíteniük 24 óra leforgása alatt. A versenyben projektterv szerint kellett haladni, és az abban kiírt határidőket teljesíteni, valamint a dizájner csapatoktól is meghatározott időközönként kaptak anyagokat, így egy nagyon összetett verseny jött létre. A BeeSmarteren a csapatok a feladatokat a jelenleg két legelterjedtebb platformon, Androidon és iOS-en adhatják be.

A háromfős egyetemista, középiskolás vagy akár már profi programozókból álló csapatok jelentkezését, valamint a dizájner csapatok jelentkezését 2014. február 19-ig várják a szervezők a beesmarter.org címen.

A megmérettetés 2014. február 21-23. között egy selejtező feladat megoldásával kezdődik valamennyi kategória számára, melyet a versenyző csapatok az interneten keresztül adhatnak be. A verseny döntője 2014. március 8-9 között a PPKE-n lesz. A döntőbe a legjobb 20 programozó és 6 legjobb dizájner csapat kerülhet be, a tavalyi dobogós csapatok mellé.

Azóta történt

Előzmények