Egyre kevesebb az illegális szoftver, de a Microsoft még elégedetlen

A szoftverhasználat legalitását vizsgáló iparági szervezet kiadta legújabb jelentését, és ezek szerint még minden harmadik programot jogosulatlanul használják.

Habár néhány éve még rendszeresen jelentek meg a sajtóban a BSA felméréseinek eredményei, mostanára e jelentések emlegetése eléggé megkopott, nem igazán számít fontosnak a szoftverek legalitásával foglalkozni, mintha beállt volna egy állapot, amivel többé-kevésbé mindenki elégedett. Épp ezért érdekes, hogy a Microsoft most „felmelegítette” a kampányt.

A BSA (Business Software Alliance), a legnagyobb szoftvergyártókat tömörítő szervezet ugyanis kiadta legfrissebb jelentését, és ezek szerint Magyarországon csökkent ugyan az illegálisan szoftvert használók aránya, de még mindig elég magas. A felmérés szerint Magyarországon a licenc nélküli szoftverek aránya eléri a 36 százalékot, amely 2 százalék csökkenést jelent a BSA előző, 2016-ban publikált felméréséhez képest – ezt emeli ki a BSA egyik oszlopos tagja, a Microsoft a közleményében.

BSA
[+]

Ami aktuálissá és érdekessé teheti a tematizálást, az az, hogy a BSA újabb érvet talált: a közel 23 ezer egyéni felhasználó, munkavállaló és informatikai vezető válaszai alapján készült felmérés több mint 110 országban és régióban vizsgálta a személyi számítógépeken telepített licenc nélküli szoftverek mennyiségét és értékét, és most a kiberbiztonság került a fókuszba: „A licenc nélküli szoftverek használatával a vállalatok az egész világon elesnek a megfelelően felügyelt szoftverek nyújtotta gazdasági és biztonsági előnyöktől – nyilatkozta Victoria Espinel, a BSA elnök-vezérigazgatója. – Minden vállalatnak érdemes szoftvergazdálkodási (software asset management – SAM) programot bevezetnie a hálózatában használt szoftverek feltérképezése és felügyelete érdekében, ennek segítségével csökkenthetik ugyanis a súlyos károkat okozó kibertámadások esélyét, és bevételeiket is növelhetik.”

A közlemény szerint a felmérés legfontosabb tanulságai:

  • a licenc nélküli szoftverek használatának gyakorisága enyhén csökken, de még mindig széles körben elterjedt. Az egész világon még mindig feltűnően magas arányban használnak licenc nélküli szoftvereket: a személyi számítógépeken telepített szoftverek 37 százaléka licence nélküli szoftver – ez mindössze 2 százalékos csökkenést jelent a 2016-os eredményekhez képest
  • az informatikai vezetők elmondása szerint a licenc nélküli szoftverek használata egyre kockázatosabb és költségesebb. A nem jogtiszta szoftverek használata miatt megjelenő kártékony programok (malware) évente közel 359 milliárd dolláros kárt okoznak. Az informatikai vezetők elmondása szerint az adatlopások és a kártékony programok egyéb veszélyeinek elkerülése a legfőbb indok, amiért kizárólag jogszerűen licencelt szoftverek használatára törekszenek
  • a szoftverek megfelelőségének javítása napjainkban a biztonsági szempontok mellett gazdasági jelentőséggel is bír. Ha a vállalatok gyakorlati lépéseket tesznek szoftvergazdálkodásuk fejlesztése érdekében, nyereségüket akár 11 százalékkal is növelhetik
  • a vállalatok jelentős lépéseket tehetnek a szoftvergazdálkodás fejlesztése érdekében. Több tanulmány is kimutatta, hogy a vállalatok akár 30 százalékkal is csökkenthetik éves szoftverköltségeiket, ha megbízható szoftvergazdálkodási és licencoptimalizálási programot vezetnek be

Azóta történt

Előzmények