Budapesten tartott előadást a HP alelnöke

Ann Livermore a HP alelnöke, a technológiával és szolgáltatásokkal foglalkozó - 27 milliárd dolláros forgalmat bonyolító - üzletág vezetője, a cég európai szervezetének rendezvényére érkezett a héten hazánkba. Látogatása során találkozott a gazdasági élet meghatározó szereplőivel, valamint a kormány képviselőivel. Péntek reggel az Amerikai Kereskedelmi Kamara vendégeként üzleti reggelin vett részt, ahol kitekintést adott az informatika, a világgazdaság aktuális kérdéseiről és a HP fejlesztési irányelveiről. Előadásában külön figyelmet szentelt az újonnan csatlakozott országok előtt álló feladatoknak és lehetőségeknek. Külön kihangsúlyozta, hogy a HP kiemelten kezeli ezeket az országokat, külön erőforrásokat biztosít az itt megjelenő üzleti lehetőségek minél teljesebb támogatására. Megemlítette, hogy a csatlakozási folyamat kormányzati feladataiban a HP igen hangsúlyosan vett részt Magyarországon. Nagy horderejű projekteket valósított meg, hozzájárulva ahhoz, hogy az ország az Uniós elvárásoknak minél jobban megfeleljen.


 

Az informatika és a gazdasági élet kihívásaival kapcsolatban három szóban foglalta össze a vállalat vízióját: a világ egyre inkább digitális, mobil és virtuális irányba fejlődik. Ez a trend meghatározza a kutatási és fejlesztési stratégiájukat is. A HP az alkalmazkodó vállalat (Adaptive Enterprise) stratégiájával tud leginkább a nagy cégek elvárásainak megfelelni. A kis- és közepes vállalkozások sikeres üzletvitele Magyarországon is a gazdasági növekedés fontos eleme lesz, ezért részükre speciális, könnyen kezelhető és menedzselhető, testre szabott rendszereket, eszközöket és szolgáltatásokat kívánnak biztosítani, ezáltal lehetnek képesek a globalizálódó világban helytállni, helyi értékeiket megőrizni.

Az alelnök asszony érdekességként megemlítette, hogy a fenti két terület mellett a HP számára hagyományosan fontos consumer piacon a termékek létrehozásán felül kiemelt figyelmet szentelnek a kutatási-fejlesztési folyamat során a vevői elvárások, a termék használata általi vevői élmény megtervezésének is, hiszen csak a vevők által támasztott valós elvárásoknak megfelelő, könnyen használható eszközök számíthatnak sikerre a piacon. Ez a garancia arra is, hogy egy olyan piacvezető cég, mint a HP képes legyen folyamatosan megújulni és ha kell, továbblépni.

A HP nemcsak piacként veszi komolyan a régiót - zárta előadását Ann Livermore. Magyarországon szakértői központok, kutatás-fejlesztési tevékenység, az intellektuális tőke minél teljesebb kihasználását segítő felsőoktatási együttműködések jelentik a biztosítékot a folyamatos megújulásra.

  • Kapcsolódó cégek:
  • HP

Azóta történt

Előzmények