Budapestre telepíti számítógépes központját a CERN

Csillebércen, az MTA két kutatóintézetének összevonásával az év elején létrehozott MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont területén épül meg az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) számítógépes adatközpontja – jelentették be ma Budapesten. A létesítmény egy, a kontinensünkön mindenképpen, de talán világszinten is egyedülálló sávszélességű, 4 × 100 Gbps-os hálózaton kapcsolódik majd a svájci központhoz.

A Wigner FK a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal (NFM) közösen tavaly októberben nyújtotta be a pályázatát a nemzetköz tenderre, melyre 28 másik pályázó jelentkezett. Állami intézménnyel csak hazánk pályázott, az összes többi érdeklődő multinacionális informatikai vállalat volt – mondta el a sajtótájékoztatón Vályi-Nagy Miklós. Az NFM kormányzati informatikáért felelős helyettes államtitkára rámutatott, hogy technikailag a magyar megoldás nagy vonalakban azonos volt a versenytársakéival, ami felénk billentette a mérleg nyelvét, az az állami garanciavállalás, valamint a meglévő kutatási alapok és akadémiai hálózati infrastruktúra volt.


A központ látványterve

A megállapodást ma írták alá, e szerint az adatközpontnak már 2013. január 1-jén már működnie kell. A létesítménybe a világ legnagyobb részecskekutató laboratóriumának számító CERN számítási gridjének ún. Tier-0 infrastruktúráját, a számítógépes feldolgozó központot helyezik ki. A beruházáshoz a magyar állam 8,5 milliárd forinttal járul hozzá, ebből fedezik egyrészt az épület, másrészt az annak fokozott biztonságú üzemeltetéséhez szükséges infrastruktúra kiépítését, a számítástechnikai eszközparkot a CERN biztosítja majd, mintegy 40 milliárd forint értékben.

A Csillebércet a svájci központtal összekötő rekordsebességű hálózat alapinfrastruktúráját Magyarországon a HBONE+, a két ország között pedig a GÉANT kutatói hálózat adja majd, ezek már ma képesek 100 Gbps sávszélességet nyújtani. Vályi-Nagy Miklós lapunk kérdésére elmondta: kezdetben ez a kapacitás is elég lehet, de az egyelőre 3+4 évre aláírt megállapodás keretében 400 Gbps-ra kell növelni az adatátviteli kapacitást, amihez fejlesztésre lesz szükség. Ilyen sebességű hálózat két telephely között sehol sem működik Európában, de talán a világon sem – tette hozzá.

A CERN@WIGNER névre keresztelt projekt keretében épülő, 1100 négyzetméteres Wigner Adatközpont kulcsszerepet tölt majd be a Nagy Hadronütköztető (LHC) adatainak feldolgozásában, többek között a nagy energiájú nehézionok ütközését vizsgáló ALICE, a Higgs-bozon létezését igazolni hivatott CMS és a TOTEM kísérletekben. A CERN által felhalmozott és elemzésre váró kutatási adatok nagy részét a világon elsőként és egyedüliként Csillebércre továbbítják majd a svájci központból.

A budapesti adatközpontba nagy sűrűségű, 24 kW/rack eszközpark kerül majd, melynek beszerzésére rövidesen pályázatot ír ki a CERN. A létesítmény teljesítményfelvétele eléri majd a 3 megawattot, ami évi mintegy 1,5 milliárd forintos energiaszámlában csapódik le.

Azóta történt

Előzmények