A magánblog ingyen van, az állami 110 millió

Számtalan jele van annak, hogy Barack Obama tényleg komolyan gondolja programjának azon pontját, hogy bővíti és szélesíti a kormányzati informatika fejlesztését, pontosabban az e-kormányzat terjesztését, minden szinten. E folyamat egyik fontos lépése, hogy tegnap Vivek Kundra, a Fehér Ház informatikai vezetője blogjában bejelentette: hozzáférhető a kormány első olyan szolgáltatása, mely az úgynevezet „cloud-ra”, a számítási felhőre épít.

A cloud a gyakorlatban erőforrás- és tárhelymegosztást jelent, vagyis a felhasználók e technológia segítségével számtalan feladatot, adattárolást nem a saját gépükön végeznek el, hanem az internet segítségével a „felhő”, vagyis a felkínált számítógépek, szerverek kapacitásait, a cloudot nyújtó cégek megoldásait (alkalmazások, virtualizáció stb.) veszik igénybe. A tegnap elindított honlapon az amerikai szövetségi szervek, hivatalok vásárolhatnak ilyen online alkalmazásokat, illetve alapvető számítási kapacitásokat.

cloud

Az Apps.gov egy menedzselő portál, ahol összegyűjtik azokat a szolgáltatásokat és alkalmazásokat, melyek hasznosak, esetleg nélkülözhetetlenek az adminisztráció számára. A NASA kutatóközpontjában tartott sajtótájékoztatón Kundra elmondta, hogy ezzel az egyszerű szervezési lépéssel várhatólag roppant sok pénzt fognak az állami hivatalok megtakarítani, mivel nem nekik kell az adott technológiát kialakítaniuk – példaként azt hozta fel, hogy a TSA biztonsági hivatal blogjának elindítása 600 ezer dollárba (körülbelül 110 millió forintba) került, míg egy átlagfelhasználó ezt a feladatot az internet segítségével ingyen is képes megoldani: „Ha a hétköznapi életben az internet adott, s pillanatok alatt tudunk például webes levelezőfiókot létrehozni, akkor vajon miért kellene a kormányzatnak milliárdokat költenie olyan szolgáltatások kialakítására, melyeken keresztül egyébként nem áramlanak érzékeny, védendő adatok?” – érvelt a megoldás mellett az informatikai vezető. Az Egyesült Államok kormányzatának informatikai infrastruktúrájára évente 75 milliárd dollárt költenek, s ez összeg csökkenését remélik a cloud-megoldások elterjedésétől. Ez a honlap csak a kezdet, idén még számtalan költségcsökkentő pilotot indítanak, s 2011-től egy oktató kampány is elkezdődik, mely arról tájékoztatja a hivatalokat, hogy miképp kell a cloud előnyeit kihasználni.

A tendencia kritikusai két komoly gondot látnak: az egyik az individuális számítógéphasználat mára becsontosodott kultúrája, ez azonban csak átmeneti nehézség lehet. A másik kifogás sokkal fontosabb: a biztonság kérdése. Mert bár a cloud-megoldásokat nyilvánvalóan nem a fokozottan védett katonai vagy belbiztonsági szervek bizalmas információkat kezelő egységeinek szánják, ám a nagy és összetett állami adminisztrációban nagyon nehéz eldönteni, hogy mik az érzékeny adatok, melyek esetében újabb biztonsági megoldások szükségesek a felhőben – s ezzel ugye a klasszikus esethez térhetnek vissza: amit nyertek a réven, elvesztik a vámon, vagyis amit megtakarítanak a technológia kiépítésénél, azt az összeget a biztonságos adatkezelésre kell majd áldozni. Kundra ezekre az aggályokra azt válaszolta, hogy nem kapkodnak, s ki fogják alakítani azokat a szabályokat, protokollokat, amelyek a cloud használata esetén is a maximális biztonságot nyújtják, így például csak azok a külső szolgáltatók kerülhetnek be a körbe, akik teljesítik ezeket az elvárásokat.

Azóta történt

Előzmények