A 2008 októbere óta agresszívan fertőző W32 Downandup vírus, közismertebb nevén a Conficker féreg afféle misztikus jövevénynek számít a károkozó programok palettáján, mivel végső célját eddig senki sem tudta egyértelműen kikövetkeztetni. Szakértők állítják, már sikerült felfedezniük a kártevő elsődleges motivációját: a vírus célja nem más, mint egy világméretű bothálózat létrehozása, amely a Trend Micro kutatói szerint voltaképpen már meg is történt. Hovatovább, a Conficker uralma alatt álló zombigépek nem valamiféle katasztrófa előidézésre törekednek, hanem egyszerűen pénzt fognak termelni különböző kiberbűnözői csoportoknak – a kérdés már csupán annyi, hogy mikor és egészen pontosan miként. Az óriási botnet közben folyamatosan frissül, kiegészítő funkciókat kap és peer-to-peer kapcsolatokat épít ki.
Az aggasztó végkifejlet közelségét jelzi, hogy hiába maradt el a nagy Conficker-show április elsején, a biztonságtechnikai cégek egy héttel később felfedezték, hogy a féreg már nem kizárólag a jól ismert módon kommunikál a nagyvilággal, hanem egy új szubrutinnak köszönhetően a Waledac botnet által felügyelt egyik szerverre csatlakozik fel. Ez a zombihálózat nagy valószínűséggel a korábban nagy riadalmat keltő Storm botnet utódja, a Trend Micro és más cégek szerint pedig egyazon bűnbanda tagjai állnak mindkét kártékony hálózat és a Conficker mögött is. A féreg patchfájlját nemrégiben sikerült lokalizálni, jelenleg szakértők elemzik a kódokat.
A Conficker elérte célját: kiépült a világméretű botnet
- Írta: Ifj. Zettner Tamás
- Forrás: Experts Review
- Kapcsolódó cégek:
- Trend Micro
Azóta történt
-
Kiépülőben az első maces botnet
Fájhat a fejük az Apple iWork 09 és az Adobe Photoshop CS4 kalózpéldányát feltelepítő maces felhasználóknak.
Biztonság 66
-
Óriási botnetre bukkantak
1 millió 900 ezer élőhalott számítógépet számlál a frissen felfedezett botnet, az egész zombihálózat egyetlen bűnbanda markában összpontosul.
Biztonság 28
-
Conficker: a világvége megint elhalasztva!
A féreg május 3-án sem támad – állítja a VirusBuster. A kártevő csupán az április elején kapott új funkcióit kapcsolja ki ezen a napon.
Biztonság 6
Előzmények
-
Conficker-támadás április elsején: valódi veszély vagy vaklárma?
A holnap az holnap lesz, nem tudni, mi történik, de ha a számítógépünk rendben van, semmitől sem kell tartanunk.
Biztonság 61
-
Újabb Conficker-variáns bukkant fel
Kifejezetten a vírusvédelmi alkalmazásokat célozza meg a féreg legújabb verziója.
Biztonság 0
-
Egyre rafináltabb a Conficker
A manapság legrettegettebb féreg újabb példánya bukkant fel a napokban. A Conficker B++ már képes kijátszani az ellene hozott fő védelmi intézkedéseket.
Biztonság 30
-
A Microsoft vérdíjat tűzött ki a Conficker írójának fejére
A Microsoft is részt vesz a vírus ellen küzdő nemzetközi koalíció munkájában, s 250 ezer dollár jutalmat ajánlottak fel a nyomravezetőnek.
Biztonság 165
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
- sziku69: Szólánc.
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- ReVanced patch-elt alkalmazások és Youtube Android alkalmazás alternatívák reklámszűréssel / videók letöltése
- Gumi és felni topik
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- Politika
- Mobil flották
- Konzolokról KULTURÁLT módon
- LEGO klub
- További aktív témák...