Csak a két legnagyobbnak terem babér a mobilpiacon

A világ legnagyobb mobiltelefon-gyártója, a finn Nokia Inc. az első negyedévben a tavalyihoz képest 18 százalékkal, 863 millió euróra növelte nettó nyereségét. Az árbevétel 16,5 százalékkal, 7,396 milliárd euróra nőtt. Az óriáscég, amely 32 százalékos részesedéssel őrzi vezető helyét a globális mobilpiacon, az év első három hónapjában 53,8 millió készüléket adott el. A Nokia csak 2005-ben 40 új modellt készül piacra dobni, és már a közeljövőben 40 százalékra tervezi növelni világpiaci részesedését. A Komáromban telefonkészülék-gyárat, Budapesten pedig kutató-fejlesztő központot működtető cég részvényárfolyama a bejelentés nyomán 6 százalékkal emelkedett.

A mobilkészülékek piacán egyre erősebb a verseny, amelynek az év első három hónapjában a Nokia mellett a 17 százalékos részesedésével a második helyét biztosan tartó Motorola Inc. volt az egyértelmű nyertese. A SonyEricssonnal és a Samsunggal szemben, amelyek nyeresége egyaránt több mint 50 százalékkal csökkent, az illinoisi központú cég az első negyedévben 692 millió dolláros nettó nyereséget könyvelt el, ami 14 százalékkal meghaladja az egy évvel korábbi profitot. A Motorola az első negyedévben világszerte 28,7 millió mobiltelefont értékesített, legnépszerűbb modellje a szupervékony V3 RAZR volt, amelyből csak Európában több mint egymillió talált gazdára.

Azóta történt

Előzmények