Csak szeptemberben jön Európába a PSP

Az európai játékosok már jó ideje várnak a Sony hordozható játékkonzoljára, a PlayStation Portable-re, és – mint ma kiderült – még további négy hónapon át kénytelenek lesznek ezt tenni. A japán vállalat ugyanis szeptember 1-jében jelölte meg az európai premier dátumát.

A 21. század walkmanjeként reklámozott PSP tavaly novemberben jelent meg a japán, majd idén márciusban az észak-amerikai piacon. A Sony eredetileg azt tervezte, hogy még a március 31-én véget érő pénzügyi évben megkezdi az európai forgalmazást is, ám később alkatrészhiányra hivatkozva elhalasztotta a premiert. Mint kiderült: a cég számára fontosabb az európai belépőnél a hazai és az amerikai piac folyamatos ellátása. A Sony Észak-Amerikában egymillió készülékkel készült a nagy napra, és ennek felét már a bemutató utáni második napon el is adta, míg Japánban az értékesített darabszám már egymillió fölött jár.

Európában, Afrikában, Új-Zélandon, Ausztráliában és Oroszországban tehát szeptember 1-jétől lesz megvásárolható a PSP. Az európai ár 249 euró, azaz pontosan annyi euróba kerül majd a játékgép, mint amennyi dollárt kérnek érte az USA-ban. Ezért a pénzért a készülék mellett a vásárlók hozzájuthatnak a Pókember 2 című mozihoz is, melyet egy a gép által használt egyedi formátumú Universal Media Discen (UMD) mellékel a Sony.

Akik nem tudják kivárni az őszi premiert, csinos felárért vásárolhatnak azoktól a forgalmazóktól is, melyek Japánból és az Egyesült Államokból importálják PSP-t.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények