Csalódást okozott az NVIDIA

A grafikus processzorokat fejlesztő NVIDIA 5,1 millió dolláros, részvényenként 3 centes nettó nyereséget ért el a második pénzügyi negyedévben, ami közel 80 százalékkal alacsonyabb, mint az egy évvel korábbi 24,2 millió dolláros, részvényenként 14 centes profit. Az árbevétel 456,1 millió dollár volt. A Reuters elemzői 501 millió dollár forgalmat és részvényenként 15 centes profitot vártak.

Jen-Hsun Huang elnök-vezérigazgató kommentárja szerint az elmúlt három hónap csalódást okozott, mivel az asztali számítógépekben használt grafikus lapkák piaca jelentősen visszaesett. A bevételeket és a haszonrést a rivális ATI által kikényszerített árcsökkentés is visszafogta – tette hozzá.

A Jon Peddie Research adatai szerint a negyedév során rabolt az NVIDIA piaci részesedéséből az Intel és az ATI is. Az Intel 33 százalékról 37,7 százalékra növelte piacrészét, míg az ATI-é minimális mértékben, 24-ről 23,2 százalékra csökkent. Az NVIDIA eközben négy százalékpontot veszített, és – akárcsak az ATI – a piac 23,2 százalékát mondhatja magáénak.

A mostani negyedévben 3-10 százalékkal magasabb árbevételt vár a vállalat, melynek papírjai meredeken visszaestek a jelentés közzétételét követően. Az NVIDIA-részvények értéke a zárás utáni kereskedésben 23 százalékkal 11,20 dollárra zuhant.

Azóta történt

Előzmények