A részesedését őrizné Magyarországon a Dell

Nem a piacvezető pozíció hajhászása, hanem a nyereséges működés mellett elérhető „tisztes” részesedés megőrzése a Dell célja Magyarországon – mondta az amerikai PC-gyártó egyik regionális vezetője tegnap Budapesten. A cég új Latitude és Inspiron noteszgép-modelljeinek hazai bemutatója kapcsán rendezett sajtótájékoztatón David Spruyt Közép- és Kelet-Európáért felelős disztribúciós igazgató azt hangsúlyozta, hogy a fogyasztói szegmensben megszerzett 20 százalék körüli piacrész megtartására koncentrálnak.

Az IDC statisztikája szerint a Dell a notebookok szegmensében a tavalyi évet 20,4 százalékos részesedéssel az első helyen, az idei első negyedévet a második helyen zárta hazánkban, míg az asztali számítógépek piacán 18 százalék körüli befolyással második volt. Spruyt megjegyezte: ez utóbbi kategóriában van javítanivalójuk, amit alátámaszt az az adat, hogy az első trimeszterben annak ellenére is rontott a vállalat, hogy a desktoppiac egésze enyhén nőtt. „Néhány konkurensünkkel ellentétben számunkra nem a helyezés a fontos a piacon, nem elsők akarunk lenni, hanem egy tisztes részesedést akarunk őrizni úgy, hogy közben biztosítjuk az üzlet nyereségességét” – fogalmazott a cégvezető.

Egy másik terület, ahol látványos bővülést tűzött ki célul a Dell, a fogyasztói és kisvállalati szerverek piaca (az ún. CSB-piac). Ezt a szegmenst a HP közel 80 százalékos részesedéssel uralja, a Dell a Fujitsu és az IBM után távoli negyedik.

Az amerikai PC-gyártó teljesítménye az elmúlt időszakban nem túl fényes. A vállalat az idei első negyedévben a globális piacon a harmadik helyen állt csupán (a HP és a Lenovo mögött), és a forgalma annak ellenére gyengült, hogy a piac egésze – ha csak szerény, 2,3 százalékos mértékben is, de – bővült. A Dell legutóbbi negyedéve sem volt biztató: az árbevétel 4 százalékkal, 14,42 milliárd dollárra, a nyereség pedig meredek 33 százalékkal, 635 millió dollárra apadt.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Dell

Előzmények