Hatalmasat nyert a Delta egy közbeszerzési tenderen

A közoktatás informatikai eszközökkel történő ellátása mindig és mindenütt kiemelkedően nagy üzlet. Ez most hat és fél milliárd forint.

Habár néhány éve a Delta még a magyar közbeszerzési piac kiemelkedő, sőt vezető szereplője volt, a 4iG színre lépése után kérdésessé vált a pozíciójuk – sőt, egy ideig úgy tűnt, hogy kiszorulnak ebből a szegmensből.

Ám a helyzet azóta konszolidálódott, az átalakult Delta egyre több pályázaton szerepel sikerrel. Bizonyítja ezt mai, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján tett bejelentésük is.

Közlik, hogy a társaság 100 százalékos tulajdonú leányvállalata, a Delta Systems Kft. konzorciumvezető ajánlattevőként részt vett a Klebelsberg Központ nevében eljáró Digitális Kormányzati Ügynökség által lebonyolított feltételes közbeszerzési eljárásban (a „Homogén kliens oldali IT eszközök beszerzése” megnevezésű keretmegállapodás alapján), és itt a konzorciumot nyertesként hirdették ki.

A beszerzés több megyében tanári és tanuló notebookok beszerzésére vonatkozik (összesen 30 ezer darab), az értéke összességében 6 553 000 000 forint.

A megvalósulás feltétele a „Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és pedagógusok számára” című projekt támogatási szerződésének hatályba lépése – e szerződés biztosítja a beszerzés forrását.

Mint írják: „Az aláírásokat követően a szerződés hatályba lépése esetén a szerződés teljesítését a konzorcium részéről 100%-ban a Delta Systems Kft. végzi, a szerződések számlázott értéke teljes egészében a Delta Systems Kft. bevételét képezi.”

Azóta történt

Előzmények