Ingyenes tanfolyamokat biztosítana a kormány a Digitális Jólét programban

A biztos szerint emelni kell a digitális tudás szintjét, és ehhez az áfacsökkentés mellett ingyenes képzéseket is indítanának.

Ma kezdődött a Parlamentben a hatodik alkalommal megrendezett, két napig tartó Információs Társadalom Parlamentje (Infotér konferencia), mely idén a „Digitális Jólét” alcímet viseli, mégpedig azért, mert „2016-ban ezen a területen a legfontosabb kormányzati beavatkozásokat a Digitális Jólét Programja szolgáltatja, így az idei konferencia homlokterébe is a másfél évvel ezelőtt a nemzeti konzultációval elindított, most a stratégiák és akciók elfogadási szakaszába érkezett program kerül.”

A kezdéskor többek között a programért felelős miniszterelnöki biztos, Deutsch Tamás is beszélt, és elmondta, hogy a kialakítás és a végrehajtás során a Digitális Jólét Program sikeréhez széleskörű párbeszédre, a kormányzat, a piaci szereplők, a szellemi, társadalmi és tudományos műhelyek, valamint a nyilvánosság együttműködésére és a kormányzat aktív szerepvállalására van szükség – hangsúlyozta. Csak ott volt sikeres a digitális átállás, fejlesztés, ahol a kormányzat is elvégezte a rá váró feladatokat – jelentette ki Deutsch Tamás, hozzátéve, mára e területen „a kormányzat felzárkózott másokhoz”. „Alapvető célkitűzés, hogy a digitalizációnak mindenki a nyertese legyen” – fogalmazott. Hozzátette: a jövő januári áfacsökkentés az egyik eszköze annak, hogy a korábbinál is többen élhessenek az internet előnyeivel.

Mint korábban megírtuk, jövő év január elsejétől a jelenlegi, a szolgáltatókat terhelő áfa 25-ről 18 százalékra csökken, de tervbe vették azt is – ha a gazdaság teljesítménye megengedi, mondta a biztos –, hogy 2018 januárjától az áfa mértéke mindössze öt százalék legyen. Deutsch Tamás úgy véli, hogy a jövő évi áfacsökkentés minimum 7-10 százalékos csökkenést fog jelenteni az előfizetési díjaknál.

A biztos közölte azt is, hogy ingyenes oktatási programokat biztosítanának, minden magyar polgárnak lehetőséget adnának arra, hogy a következő két évben lakóhelyéhez közel, legfeljebb 10 kilométeres távolságban olyan ingyenes tanfolyamokon vehessenek részt, melyek növelik a digitális műveltség szintjét.

Azóta történt

Előzmények