Újabb több százmilliárd forintos keretmegállapodás

Nettó 300 milliárd forintos keretmegállapodás közbeszerzésén nyert a 4iG által vezetett konzorcium – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.

Pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján három nagy informatikai társaság is bejelentette, hogy konzorciumi tagokként újabb beszállító keretszerződésekben vehetnek részt.

Az eljárást hálózati aktív és passzív eszközök beszerzésére írták ki két részben, az első részben homogén hálózati eszközök és kiegészítők, a második részben pedig általános hálózati eszközök és kiegészítők beszerzése.

A Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. az eljárás első részében öt, a második részében négy különböző, közös ajánlattevői konzorciumot hirdetett ki nyertesként, amelyekből mindkét részben az egyik a 4iG vezette közös ajánlattevői konzorcium – hasonló közleményt adott ki a Delta Technologies Nyrt. és a Gloster Infokommunikációs Nyrt. is.

A keretmegállapodás időtartama a hatályba lépésétől számított legfeljebb 42 hónap, és nem biztosít automatikus megrendeléseket, az érintett szervezetek igényei alapján az egyes konkrét beszerzéseket újra versenyeztetik a keretmegállapodásban részt vevő konzorciumok között.

Előzmények