A Google tegnap közzétette az első pénzügyi negyedév adatait, s ezek szerint a vállalat bevétele várakozásnak megfelelően, 63 százalékkal nőtt az előző év hasonló időszakához képest. 2007 első negyedévében a cég 3,66 milliárd dolláros összbevételről számolhatott be, s ez még az előző negyedévhez képest is 14 százalékos emelkedés. A nettó nyereség elérte az egymilliárd dollárt, ami 69 százalékos emelkedés a 2006. első félévi 592 millió dollárhoz képest. A növekedés üteme is gyorsult, 2006-ban 50 százalékos volt az előző évhez képest, míg most 67 százalék 2006-hoz képest. A Google saját tulajdonában lévő weboldalak a teljes bevétel 62 százalékát (2,28 milliárd dollár) termelik meg, a hirdetési partnerek hozzák a többit.
Eric Schmidt, a Google elnök-vezérigazgatója egy sajtótájékoztatón a közeljövőre utalva kifejtette ugyan, hogy az év közepe mindig gyengébb növekedést hoz, mint az első és az utolsó negyedév, de az eredmények feletti örömét azért megosztotta az újságírókkal: „Mámorosak vagyunk az első negyedévünk pénzügyi eredményeitől. Az alaptevékenységünk nagyon erős. Az alaptevékenység eredményezi sikerünket.”
Amint erre Schmidt is emlékeztette hallgatóságát, a Google bevételeinek 99 százaléka még mindig a szöveges hirdetésekből származik, holott viharos gyorsasággal terjeszkednek az online videó, a grafikus, a televíziós, a rádiós és a nyomtatott hirdetési piacon is. Az elnök-vezérigazgató elmondta, hogy, bár a közvélemény sokat foglalkozik az új vállalkozásokkal, ezeket az üzleteket épp hogy csak beindították, de be fogják bizonyítani, hogy minden területen olyan sikeresek tudnak lenni, mint az alaptevékenység, a keresőszolgáltatás esetében.
Újságírói kérdésre kitért az elmúlt napokban sokat emlegetett hírre, mely szerint a súlyos szerzői jogi problémák miatt (a Viacom nemrég nyújtott be egy egymilliárd dolláros kártérítési igényt a YouTube tulajdonosa ellen) egy szűrőtechnológiát építenek a YouTube-ba, hogy megakadályozzák a jogvédett tartalmak feltöltését. Schmidt ezt határozottan cáfolta, s elmondta, hogy a feltöltést nem akadályozzák meg, az általuk bevezetendő (Claim your Content nevű) eszköz egyfajta automata lesz, amely segít megkeresni az illegális tartalmakat, hogy ha a tulajdonosok kérik, le tudják azt venni az oldalról.
Dőlnek a milliárdok, extázisban a Google vezérkara
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
Azóta történt
-
Konferenciázik a Google
Egyelőre nem tudni, mit tervez a cég a svéd vállalattól megvásárolt szoftverrel.
Mérleg 3
-
A Google jobb, mint a Coca-Cola
Az idén az internetvállalaté a világ legértékesebb márkája.
Mérleg 7
-
A Google visszatámad
A Google a YouTube ellen indított kereset törlését kéri a bíróságtól.
Társadalom 0
Előzmények
-
Jön a Google ingyenes prezentációs programja
A Google online Office-a ezzel az alkalmazással szinte teljessé válik.
Szoftver 0
-
A riválisok keményen támadják a terjeszkedő Google-t
A DoubleClick felvásárlása nyomán a versenytársak a trösztellenes törvényt emlegetik.
Mérleg 15
-
Go-ogle East!: A titokzatos lengyel főhadiszállás
Nemsokára megnyílik, de senki nem tudja, mivel foglalkoznak majd ott.
Mérleg 2
-
A Google bocsánatot kért az adatlopás miatt
A Google nyílt levélben ismerte el, hogy szoftverük mások által épített adatbázist is használt.
Tech 3
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest