E-könyvekkel kalózkodók ellen emeltek vádat

Valószínűleg a világ legnagyobb illegális e-könyvtárát hozta össze a két orosz elkövető.

Az amerikai igazságügyi minisztérium szerdán jelentette be, hogy vádat emeltek két orosz állampolgár ellen, mivel az alapos gyanú szerint egy weboldalon keresztül illegálisan tettek hozzáférhetővé e-könyveket.

Az Anton Napolszkij és Valerija Jermakova által működtetett Z-Library oldalon tették elérhetővé a védett e-könyveket, így szerzői jog megsértése, csalás, illetve pénzmosás miatt emeltek ellenük vádat. Az orosz párost nemrég, november 3-án tartóztatták le az argentinai Cordobában a helyi hatóságok hivatalos amerikai kérésre. Ezzel párhuzamosan lekapcsolták a kalózoldalt is.

A vádirat szerint a vádlottak már több mint tíz éve foglalkoztak e-könyvek illegális kereskedelmével – igen gyakran már a hivatalos megjelenés után pár órával elérhetőek voltak náluk a könyvek.

A vizsgálat alapján az FBI úgy véli, hogy Anton Napolszkij és Valerija Jermakova a világ legnagyobb illegális e-könyvtárát alakította ki, ugyanis több mint 11 millió címet kínáltak letöltésre. A 2009 óta működő Z-Library többféle fájlformátumban is kínálta a zömében szerzői jog által védett tételeket, emellett serkentette az egyéni fel- és letöltést is. A lekapcsolás nem csak egyetlen domént érintett, ugyanis az évek során az elkövetők egy 249 doménből álló komplett rendszert hoztak létre.

Azóta történt

Előzmények