Mi lesz veled, e-szemét?

A szerdán tartott kormányülésen elfogadták a német környezetvédelmi minisztérium törvényjavaslatát, amely szerint a 400 négyzetméternél nagyobb területen elektromos, elektronikus készülékeket árusító boltok üzemeltetőinek kötelező ingyen visszavenni az elhasználódott berendezéseket az új készüléket vásárló vevőktől, és gondoskodni a leselejtezett eszközök szakszerű kezeléséről, ártalmatlanításáról, az értékes anyagok újrahasznosításáról. A kisebb, 24 centiméternél rövidebb peremhosszúságú készülékeket – például mobiltelefonokat, kenyérpirítókat – új eszköz vásárlása nélkül is kötelező visszavenni a javaslat szerint, amely az online kereskedőkre is érvényes.

A javaslatot várhatóan elfogadja a törvényhozás, és a jogszabály az év végén hatályba lép.

A német kormány egy uniós előírást ültet át a nemzeti jogba, e szerint 2016-ra legkevesebb 45 százalékra kell emelni a szakszerűen begyűjtött lakossági elektromos, elektronikus hulladék (e-hulladék) arányát, 2019-re pedig 65 százalékra. A berlini vezetés szerint a javaslat révén nemcsak az e-hulladék feldolgozásában, a káros anyagok szakszerű elhelyezésében és az értékes anyagok újrahasznosításában lehet előrelépni, hanem vissza lehet szorítani az Afrikába irányuló illegális e-hulladékexportot, amely súlyos környezeti, egészségügyi, társadalmi veszélyt okoz a kontinensen.

A parlamenti ellenzéki pártok elégedetlenek a javaslattal, álláspontjuk szerint a kormány csupán a minimális uniós elvárásokat teljesíti, holott Németország többet is tehene.

Gazdasági szervezetek eltérően reagáltak, az online kereskedéssel foglalkozó cégek szövetsége bírálta a javaslatot, amiért az növelheti költségeiket, a kiskereskedők érdekképviselete viszont üdvözölte, hogy a kisebb üzletekre nem vonatkozik a szabály, és úgy értékelte, hogy az online áruházak bevonása biztosítja a méltányos versenyt a nagyobb üzletek és az online értékesítési platformok között.

A hulladékgazdálkodással foglalkozó cégek érdekképviselete szintén üdvözölte a tervezetet, kiemelve, hogy a javasolt eljárás egyszerű megoldás a fogyasztóknak az elhasználódott készülékek környezetbarát, biztonságos leselejtezésére.

Magyarországon

Hazánkban az év elején változott a szabályozás, mely korábban is némileg progresszívebb volt a tervezet német rendszernél, de az új rendelkezések még előbbre léptek.

A tavaly nyáron megfogalmazott kormányrendelet szerint január elsejétől a gyártók és a forgalmazók nemcsak kötelesek átvenni a berendezéseket, de meghatározott értékű, levásárolható kedvezményt kell adniuk (ezek nem túl magasak, pár száz forintról van szó maximum).

Az elektromos berendezéseket eddig is vissza kellett venni, még akkor is, ha az ügyfél nem vásárolt új terméket. Ez most sem változott, a feltétel csupán az, hogy az üzlet forgalmazzon hasonló készülékeket. Például egy hűtőszekrényt – márkától függetlenül – minden olyan boltban le lehet adni, ahol kínálnak hűtőszekrényeket.

2015-től mindez azzal egészül ki, hogy vásárlási kedvezményt is kötelező adni a magánszemélyeknek. Ám több korlátozás is van: egyrészt alapesetben csak a régi készülék leadásának napján és helyén lehet felhasználni a kedvezményt, másrészt egy új termék vásárlásához csak egy árengedmény használható fel, illetve a kedvezmény nem lehet magasabb, mint a vásárolni kívánt berendezés árának 10 százaléka.

Azóta történt

Előzmények