ITech Challenge 2012 – az informatikus hallgatók országos bajnoksága

Az EcoSim Kft. ma közleményt adott ki diákoknak meghirdetett versenyeiről, melyek közül az egyiket, az ITech Challenge-et informatikus hallgatók számára hirdetnek meg.

A 2006 óta megrendezett bajnokságon idén a támogatók szakértői által kidolgozott IT-esettanulmányok és kvízkérdések megoldásán keresztül ismerkedhetnek meg a résztvevők az IT-tanácsadók munkájával, miközben szakmai tapasztalatot is szerezhetnek. A tanácsadói ismeretek mellett szükség lesz programozási tapasztalatokra is, hiszen már a selejtező során akadnak olyan feladatok, ahol ez elengedhetetlen, és ilyen típusú kihívásokra a verseny későbbi fordulóiban is lehet számítani.

Az online selejtező három fordulója virtuális környezetben zajlik, ahol mindenkit a saját irodájában várják a feladatok, illetve a résztvevők virtuális ügyfelekkel is találkoznak. A versenyen a következő témákra számíthatnak a játékosok: projektmenedzsment, szolgáltatásmenedzsment, ITIL, programozás, valamint általános IT-ismeretek.

A szervezők elsősorban informatikus hallgatók jelentkezésére számítanak, de bárki jelentkezhet, akit egy kicsit is érdekel az IT, akár vegyes csapatokkal is. A nevezés díjtalan. A regisztrációhoz szükséges kódot az iskola helyi szervezőjétől kaphatják meg a jelentkezők.

A háromfős csapatok 2012. október 26-ig jelentkezhetnek versenyre. A nevezésről és a versenyről részletes leírás olvasható az ITech Challenge weboldalán.