Egymilliárdos növekedés az Euro One-nál

Több mint 18 százalékkal, 5,5-ről 6,5 milliárd forintra növelte nettó árbevételét tavaly a Bravogroup Holdinghoz tartozó Euro One Számítástechnikai Zrt. Kucska Árpád, a vállalat vezérigazgatója a tavalyi üzleti év fontos történéseként említette a webfejlesztéssel és Microsoft-környezetek testre szabásával foglalkozó Webconsult Kft. megvásárlását, valamint az új, hálózatintegrációs és IT-biztonsági üzletág sikeres elindítását. A fejlesztésekkel a vállalat célja a szolgáltatást és tanácsadást is magában foglaló teljes informatikai portfólió kiépítése.

Az új tevékenység hatása a várakozások szerint az idén még jelentősebb lesz, az Euro One 2008-as terveiben 7,8 milliárd forintnyi árbevétel szerepel. A vállalat már most partnere több hazánkban is tevékenykedő nemzetközi gyártónak, többek között az IBM-nek, a HP-nek (Preferred Partner), a Microsoftnak (Gold Certified Partner) és a Ciscónak (Premier Certified Partner).