Együttműködik a Cisco és a Microsoft

Egy héttel ezelőtt New Yorkban John Chambers, a Cisco elnök-vezérigazgatója és Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója nyilvános, élő beszélgetés keretében vázolták fel elképzeléseiket az információs technológia jövőjéről és a két cég együttműködéséről.

Az együttműködés azért fontos, mert a kommunikáció és a quad play – azaz a hang-, az adat- és a videotartalom bárhol, bármely eszközön való elérhetősége – az internetet mára az első számú információtovábbítási és szórakoztató médiummá tette, a szervezetek pedig egyre gyakrabban alkalmazzák az együttműködéses megoldásokat és a Web 2.0 technológiát, hogy növeljék versenyképességüket és innovációs erejüket.

A szoftverek és a hálózatok napjainkra elválaszthatatlanokká váltak mind az otthonokban, mind az üzleti környezetben. A felhasználók ennek megfelelően egyre inkább arra tartanak igényt, hogy az informatikai eszközeik összeilleszthetőségét és együttműködését ne csupán az garantálja, hogy egyetlen gyártótól vásárolnak, hanem szeretnék szabadon, több gyártótól összeválogatni a számukra legmegfelelőbb szoftvereket és eszközöket úgy, hogy közben megbizonyosodhatnak azok kompatibilitásáról.

Erre az igényre ad választ a Cisco és a Microsoft kezdeményezése, amelynek keretében a két vállalat nem csak a termékek összehangolására fektet hangsúlyt, hanem a felhasználók számára pontosan meghatározza az együttműködés területeit és irányait is, így könnyítve meg az optimális rendszerek összeállítását. A két cég az eddigiekben mintegy 40 millió dollárt fordított az együttműködésre, amelyen 140 fős fejlesztő csapat dolgozik.

A Cisco és a Miscrosoft párbeszédet folytat az ügyfelekkel azoknak a területeknek a feltérképezésére, amelyeken a két cég közösen nyújthat hatékonyabb megoldásokat. Ezzel párhuzamosan olyan nyílt, ipari szabványok létrehozását kezdeményezik, amelyek széles körben előmozdíthatják a termékek összeilleszthetőségét, és egyben segítik a tiszta versenyt. A Cisco és Microsoft hét kulcsterületet (IT-architektúra, biztonság, menedzsment, vezeték nélküli és mobil megoldások, egységes kommunikáció [Unified Communications], szórakoztató tartalmak, illetve kis- és középvállalatok), ezen belül tíz technológiai pontot jelölt meg, amelyen szorosra fűzik az együttműködést.

Az együttműködés mellett a két cég a jövőben továbbra is versenyezni fog számos területen, így a felvázolt összefogás célja elsősorban azoknak a felhasználóknak a segítése, amelyek a két vállalat termékeit szeretnék együttesen használni.

A beszélgetésről készült videó megtekinthető a Cisco weboldalán.

Azóta történt

Előzmények