Elbukott a HP elnöke

Patricia Dunn, a Hewlett-Packard (HP) elnöke bejelentette lemondását, miután nem tudott elfogadható magyarázatot adni arra, hogyan fordulhatott elő, hogy az általa megbízott magánnyomozók megengedhetetlen eszközökkel próbálták kideríteni, ki szivárogtatott ki bizalmas információkat a társaságtól. A külső szakértők igazgatósági tagoknak adták ki magukat, hogy néhány telefontársaságtól megszerezzék az igazi igazgatósági tagok és kilenc újságíró telefonhívásainak listáját. Az elnök asszony, aki egyébként továbbra is tagadja, hogy tudott volna arról, milyen módszerekkel végezték a munkájukat a magánnyomozók, nem azonnal, hanem csak január közepétől adja át tisztségét Mark Hurd vezérigazgatónak. Dunn ugyanakkor megtarthatja igazgatósági tagságát. Lemondott George Keyworth igazgatósági tag is, akit a sajátos vizsgálat eredményeként megneveztek a belső információk kiszivárogtatójaként, pedig korábban visszautasította ezt a lépést.

Az ügy azonban ezzel nem zárult le, újabb fordulatot vett. A napvilágra került információk alapján ugyanis Bill Lockyer, Kalifornia állam főügyésze eljárást indított mind a HP, mind az általa megbízott magáncégek ellen, azzal gyanúsítva őket, hogy a vizsgálat során megsértették a személyiségi jogokat és illegálisan jutottak hozzá bizonyos adatbázisokhoz. A főügyészség szóvivője közölte, hogy a HP-nál történt változások nem befolyásolják az eljárást, amelynek során ki akarják deríteni, ki, milyen bűncselekményt követett el az ügyben.

A médiának nyilatkozó tőzsdei elemzők szerint a botrány nem érdekli különösebben a befektetőket, az elnök asszony lemondásának hírére ugyanakkor némileg emelkedett a cég részvényeinek árfolyama.

  • Kapcsolódó cégek:
  • HP

Azóta történt

Előzmények