A hivatalos bejelentésre ugyan még április 24-éig várnunk kell, ám addigra már többezer szoftvercsomag lesz kész. A redmondi óriáscég ezzel egyidejűleg további termékek piacra dobását is tervezi, így az új szerver operációs rendszer mellett kapható lesz a 64-bites SQL-szerver szoftver is és sorozatgyártásra kész a Visual Studio .NET 2003 is. Az még nincs eldöntve, hogy vajon a három program egyszerre jelenik-e meg április 24-én, vagy esetleg külön-külön, más időpontokban. Az bizonyos, hogy az OEM-gyártók révén már a hivatalos bejelentés előtt hozzá lehet jutni majd a Windows Server 2003-hoz.
Mint köztudott, a Windows Server 2003 szoftvercsalád - amelyiket korábban XP-, illetve .NET-Server néven is emlegettek - a Windows 2000 utódja lesz. Négy változata lesz: Web, Standard, Enterprise és Datacenter Edition néven lehet majd megkapni. Az Intel 64-bites platformjára (az Itaniumra) az Enterprise és a Datacenter Edition lesz optimalizálva, míg az AMD 64-bites CPU-jához eddig még egyetlen változat sem készült el.
Az új szoftverek piacra kerülésével változások várhatóak a licencelésben, valamint ezáltal a termékfrissítés folyamatában is.
Elkészült a Windows Server 2003
- Kapcsolódó cégek:
- Microsoft
Azóta történt
-
Új Quick Time verzió
Az Apple weboldaláról már letölthető a Quick Time Player multimédiás lejátszószoftver legújabb, 6.1-es változata.
Szoftver 6
-
Mégis lesz Windows az x86-64 CPU-khoz
Újabb és újabb hírek látnak napvilágot a Microsoft Opteron-támogatásáról.
Szoftver 21
-
Könnyebben eltávolítható Internet Explorer
Hamarosan látható jelei lesznek a Microsoftot sújtó amerikai igazságügy-minisztériumi ítéletnek.
Szoftver 45
-
x86-64-et támogató operációs rendszerek
Egyre többet hallani a 64-bites AMD processzorokról, ám kevesebbet az őket támogató operációs rendszerekről.
Szoftver 6
Előzmények
-
Megjelent a DirectX 9.0a
A decemberben bejelentett DirectX 9.0 után immár elérhetővé vált a 9.0a változat is.
Szoftver 22
-
90 millió eladott Windows XP
Talán még maga a Microsoft sem számított ekkora sikerre a Windows XP-t illetően.
Szoftver 90
-
Késik a 64-bites Windows az első Opteronokhoz
A Silicon Strategies szerint a Microsoftnál az Opteron-jövőkép igen érdekesen alakul.
Szoftver 7
-
Windows 2003 Server árak
Áprilisban jelenik meg a Windows legújabb operációs rendszere, a Windows 2003 Server.
Szoftver 47
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Vicces képek
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Koreai autók topic (Kia, Hyundai, stb.)
- Crypto Trade
- Alternatív kriptopénzek, altcoinok bányászata
- Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
- Milyen okostelefont vegyek?
- Call center-forradalom: AI alakítja át az ideges telefonálók hangját
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- További aktív témák...