Elon Musk: a Tesla többé nem fogadja el a bitcoint

Környezetvédelmi okokra hivatkozva a Tesla többé nem fogadja el fizetőeszközként a bitcoint – Musk bejelentésének hatására 17 százalékot zuhant a bitcoin árfolyama.

Elon Musk bejelentése alapján a Tesla többé nem fogadja el a bitcoint, mint fizetőeszközt. Az ügyvezető szerint a régóta hangoztatott környezetvédelmi okok miatt döntöttek így – mindössze 49 nap után következett az éles szemléletváltás.

Musk tweetjének hatására 17 százalékkal zuhant meg a bitcoin árfolyama, majd később stabilizálódni kezdett. A bejelentésre nem sokkal azután került sor, hogy kiderült, mennyit keresett az 1,5 milliárd dolláros bitcoin-befektetésével a Tesla; dogecoinban fizetik a SpaceX egyik Hold-küldetését, amely megmutatja, mire jó a Földön kívül a kriptopénz, és megteremti a bolygóközi kereskedelem alapjait; majd Musk a Twitteren kérdezte meg, fogadja-e el a Tesla a dogecoint is?

Muskot régóta kritizálják azért, amiért annyira odáig van a kriptopénzekért (a dogecoin a kedvence, és azt az emberek kriptovalutájának tartja) – a kriptoipar ugyanis kicsit sem illik a környezetvédelemhez, amelynek Musk szintén elkötelezett híve. Környezetvédők, elemzők, szakemberek és Tesla-befektetők egyaránt egyre kritikusabbak a bányászattal szemben, amely rengeteg áramot fogyaszt, ezt pedig sokszor fosszilis üzemanyagok segítségével állítják elő.

Elon Musk most azt mondja, osztja ezt az aggodalmat. Szerinte a kriptopénz több szempontból is jó ötlet, és hisznek benne, hogy van jövője, de nem a környezet kárára. A Tesla ugyanakkor megtartja a saját bitcoinjait, de Musk szerint csak akkor használja azt fel, ha a bányászat fenntartható energiaforrásokra áll át. A Cambridge-i Egyetem becslései szerint csak a bitcoinbányászat több energiát fogyaszt, mint egész Hollandia 2019-ben.

Az nem derült ki egyébként, hogy a Tesla adott-e el autókat bitcoinért, de a CoinShares Group szerint valószínűleg nem. Az elemzők szerint Musk a mostani bejelentésével kedvez a kritikusoknak, miközben továbbra is megtartja a maga bitcoinját. Mások azért aggódnak, hogy mennyire elhamarkodott és meggondolatlan a Tesla vezetése.

Musk hangsúlyozta, hogy továbbra is elkötelezett híve a kriptopénzeknek, és jelenleg is keresik azokat a kriptovalutákat, amelyek a bitcoinhoz képest kevesebb mint egy százaléknyi energiát használnak tranzakciónként.

A Cambridge-i Egyetem becslései szerint egyébként a bitcointermelés 70 százaléka kínai bányászokhoz köthető. Ők a nyári, esős hónapokban megújuló energiát használnak, egyébként főleg szénből nyerik az energiát. A kínai hatóságok a múlt hónapban nyomozásba kezdtek, hogy a kriptobányászatban érintett adatközpontok hogyan hatnak az energiafogyasztásra.

A blockchain-elemzéssel foglalkozó cégek szerint a bitcoin eredete visszakövethező, így akár megoldható lenne, hogy prémiumot számoljanak fel a piacon a zöld bitcoinért.

Elon Musk bejegyzése alatt eközben sokan azon háborognak, hogy elvesztették életük teljes megtakarítását. Mások azzal védekeznek, hogy a bányászok megújuló energiát használnak, és a Teslának a napelemeit is erre a célra kellene használnia. Kritikus felhasználói hangok szerint az egész arra volt jó, hogy a dogecoint hozza kedvezőbb helyzetbe Musk – miközben az elrugaszkodottabb emberek a Holdra és a Mars vinnék a kriptopénzeket.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Tesla

Azóta történt

Előzmények